Két gyorsvonat ütközött Szádalmásnál, legalább százan megsérültek – videó

Vágólapra másolva!
Súlyos vasúti baleset történt Szlovákiában, a magyarlakta Szádalmásnál, ahol két gyorsvonat ütközött össze. A hatóságok szerint közel százan megsérültek a vonatbalesetben, heten válságos állapotban vannak, és többen a roncsok közé szorultak.
Vágólapra másolva!

Súlyos vasúti baleset történt kedden a magyarlakta Szádalmásnál (Jabloňov nad Turňou, Rozsnyói járás), ahol két gyorsvonat rohant egymásba nem messze a magyar határtól. Az országos mentőszolgálat operatív központja (OSZZS) közölte, hogy közel százan megsérültek a vonatbalesetben, többen válságos állapotban vannak, hárman pedig a roncsok között rekedtek. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter szerint egy rendkívüli, súlyos balesetről van szó, amelyhez minden bizonnyal emberi mulasztás vezetett - írja a Paraméter.

vonatbaleset
Az összetört gyorsvonat a vonatbaleset helyszínén - Fotó: Polícia SR - Košický kraj

A legfrissebb hírek szerint a szerencsétlenségnek több mint 90 sérültje van, közülük hétnek az állapota válságos.

Kamil Sasko egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján pontosította a balesetben sérültek számát. Elmondta: a mentősök a helyszínen 91 személyt részesítettek ellátásban. Közülük 7 személy sérülése súlyos, állapotuk válságos, további 14 személy sérülései közepesen súlyosnak minősülnek, 70 személy sérülése pedig könnyűnek számít. A helyszínre több tucat tűzoltó- és mentőegységet vezényeltek, valamint mentőhelikopterek is segítik a sérültek kórházba szállítását. 

A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül - közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK).

A rendőrség közlése szerint mindkét szerelvényen sok utas tartózkodott, ezért a mentés továbbra is nagy erőkkel folyik.

Az integrált mentési rendszer minden egysége beavatkozik. Az utasok fokozatosan elhagyják a szerelvényeket, a sérülések mértéke változó. A rendőrség biztosítja a helyszínt, koordinálja a mentést és irányítja a forgalmat

 – olvasható a szlovák rendőrség közösségi oldalán.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček közölte, hogy a baleset röviddel 10 óra után történt, azon a szakaszon, ahol a vágányok keresztezik egymást és egy sínpárra váltanak.

 Egyelőre vizsgálják, mi okozhatta az ütközést, de a tárcavezetők szerint valószínűleg emberi mulasztás történt.

Fico is megszólalt a vonatbaleset kapcsán

A helyszínre tart Jozef Ráž közlekedésügyi miniszter is. Robert Fico miniszterelnök a közösségi oldalán fejezte ki együttérzését, és bízik benne, hogy a balesetnek nem lesz halálos áldozata. 

A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánok, és folyamatos kapcsolatban vagyok a belügy- és közlekedésügyi miniszterrel

 – írta.

A mentőegységek folyamatosan dolgoznak a roncsok közé szorult utasok kiszabadításán, miközben a hatóságok vizsgálják a körülményeket, amelyek ehhez a tragikus ütközéshez vezettek.

Az Origo 2024-ben írt az érsekújvári vonatbalesetről, amelyben hét ember meghalt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!