Fehérorosz katonák indulhatnak Ukrajnába! Lukasenko üzent a világnak

Vágólapra másolva!
Belarusz kész békefenntartókat küldeni Ukrajnába, ha erre mind Oroszország és Ukrajna közösen kérné fel Minszket – jelentette ki Aljakszej Szkabej, a belarusz fegyveres erők egyik vezető tisztje.
Vágólapra másolva!

Aljakszej Szkabej, a belarusz különleges műveleti erők nemzetközi katonai együttműködésért felelős vezetője az SZTV állami televízió műsorában közölte, hogy a békefenntartók bevetése csak „mindkét fél egyetértésével” valósulhat meg – írja a Belsat.

Belarusz békefenntartók készek Ukrajnába indulni, ha Oroszország és Ukrajna is kéri
Belarusz békefenntartók készek Ukrajnába indulni, ha Oroszország és Ukrajna is kéri (Fotó: SERGEI BOBYLYOV / POOL)

„Ez nem csak rajtunk múlik. A döntés attól függ, hogyan határoznak a felek. Ha az ENSZ-misszió égisze alatt akarják, akkor az érintett országoknak hivatalosan kell kérelmet benyújtaniuk. Ezután dőlne el, mely államok vesznek részt, és csak ezt követően hozna döntést az államfő a békefenntartók kiküldéséről” – mondta Szkabej.

Lukasenko és a nemzetközi vita

Tavasszal Alekszandr Lukasenko már kijelentette, hogy Oroszország „kategorikusan ellenzi” bármilyen békefenntartó erő megjelenését Ukrajnában – nemcsak európai, hanem bármilyen más nemzetközi kontingensét is.

Eközben az Egyesült Királyság volt az első európai ország, amely jelezte: kész csapatokat küldeni Ukrajnába, ha létrejön egy békemegállapodás. Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Európa „történelmi pillanat előtt áll”, hiszen a kontinens biztonsága és Ukrajna szuverenitása egyaránt tét.

A svéd kormány szintén jelezte, hogy hajlandó katonákat küldeni békefenntartói feladatokra, amint megkezdődnek a hivatalos nemzetközi tárgyalások.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!