Szörnyű tragédia: idősotthoni tűz végzett több emberrel - videó

Vágólapra másolva!
Bosznia-Hercegovinát súlyos tragédia rázta meg, miután lángok csaptak fel egy idősek otthonában. Az idősotthoni tűz Tuzlában kedd este történt, és legalább tíz ember életét követelte, miközben többen megsérültek.
Vágólapra másolva!

A boszniai Tuzlában kedden késő este ütött ki tűz egy idősotthon hetedik emeletén. A lángok gyorsan terjedtek, és percek alatt elárasztották az épület felső szintjeit, ahol súlyosan beteg és mozgásképtelen lakók tartózkodtak. A rendőrség és a tűzoltóság tájékoztatása szerint legalább tíz lakó életét vesztette, további húsz ember pedig megsérült, köztük tűzoltók és az otthon dolgozói is. A Bosznia-Hercegovinában történt idősotthoni tűzesetet Nermin Nikšić miniszterelnök óriási méretű katasztrófának nevezte. 

A tuzlai idősotthoni tűz több emeletet is érintett
A tuzlai idősotthoni tűz több emeletet is érintett
Fotó: AHMET BESIC / ANADOLU

A BBC információi szerint a túlélőket a tuzlai egyetemi klinikai központba szállították.

A belügyminisztérium közlése szerint a tűz a hetedik emeleten keletkezett, de később átterjedt az alsóbb szintekre is. 

Az ötödik, hatodik és hetedik emeleten főként rákbetegeket és súlyos demenciával küzdő időseket ápoltak. 

A helyszínen készült videófelvételeken látható, ahogy a lángok az épület ablakain csapnak ki. A tűz oltása órákig tartott, a mentést nehezítette a sűrű füst és az, hogy sok lakó mozgásképtelen volt.

Mi okozta Tuzlában az idősotthoni tűzet?

A tűz okát egyelőre nem tudni, a hatóságok csak annyit közöltek, hogy a vizsgálatot a helyszín biztonságossá tétele után indítják meg.
 

A helyi média szerint a tűz elektromos berendezés hibájából keletkezhetett, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

 

TUZLA, BOSNIA AND HERZEGOVINA - NOVEMBER 04: Firefighters deployed to the scene after fire that broke out in a nursing home in Tuzla, Bosnia and Herzegovina on November 04, 2025. The claimed lives according to the local sources. Ahmet Besic / Anadolu (Photo by Ahmet Besic / Anadolu via AFP)
Mentők és rendőrök sietnek a helyszínről, miközben a tuzlai idősotthon lakóit kimentik az éjszakai tűzeset után
Fotó: AHMET BESIC / ANADOLU

Hányan haltak meg a tuzlai tűzben?

A rendőrség megerősítette, hogy legalább tíz ember vesztette életét, de a halálos áldozatok száma a vizsgálat előrehaladtával még növekedhet. A sérültek közül hárman kritikus állapotban vannak az intenzív osztályon.

Egy túlélő, Ruza Kajic, a harmadik emeletről elmondta, hogy „recsegő hangra” ébredt, majd égő anyagokat látott zuhanni az ablakon keresztül. 

A felső szinteken ágyhoz kötött emberek vannak. Mindenki próbált menekülni

 – nyilatkozta a BHRT-nek.

Gigantikus tűz tombolt Horvátországban — milliós kár és környezeti vészhelyzet!

Sűrű füst és lángtenger borította be Zágráb környékét, amikor egy ipari zóna lángra kapott, és pillanatok alatt apokaliptikus látvány tárult a lakók elé. A gigantikus tűz olyan erővel tombolt, hogy a füst több településről is jól látható volt, a hatóságok pedig riasztást adtak ki a levegő szennyezettsége miatt. A helyiek rémülten figyelték, ahogy hatalmas robbanások rázták meg a környéket, miközben a tűzoltók órákon át küzdöttek a lángokkal.

Egy pillanat alatt vált hamuvá a luxusautó Tatabányán

A tegnap reggel békésnek indult Tatabányán, ám néhány perc alatt sűrű fekete füst borította be a környéket. Egy Mercedes lángokban állt a Mester utcában, és a látványtól sokan szóhoz sem jutottak. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy az autó percek alatt porrá égett, miközben a tűzoltók küzdöttek a hatalmas hővel. A helyiek szerint a robbanásszerű hangok és a füstfelhő messziről is jól látható volt. A tragikus jelenetről készült képek mindent elmondanak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!