A jelentés szerint Kína már nem feltétlenül a katonai invázióra építi terveit Tajvannal szemben, hanem arra a blokkád fenyegetésre, amely az energia és az üzemanyag elvágásával béníthatná meg az egész szigetet. A Foundation for Defense of Democracies (FDD) által készített új elemzés arra figyelmeztet: ha Peking megfojtja Tajvan energiaszállítmányait, a következmény nemcsak regionális válság lenne, hanem globális gazdasági sokk, amely közvetlenül érintené az Egyesült Államokat is - írja a Fox.

A jelentés szerint a kínai kampány nem rakétákkal kezdődne, hanem „papírmunkával”: új vámeljárásokkal, hajóellenőrzésekkel, kibertámadásokkal és lassításokkal, amelyek megakasztják a szigetre irányuló szállításokat. Ezek a szürkezónás módszerek lehetővé tennék, hogy Peking „tagadható nyomást” gyakoroljon, miközben a világ felé a normalitás látszatát fenntartja.
Craig Singleton, a jelentés vezető szerzője szerint Tajvan sebezhetősége óriási, hiszen az ország csak néhány hétre elegendő energiataralékkal rendelkezik. A sziget a földgáz több mint felét, a szenének mintegy 30 százalékát importálja — ezek nélkül az áramszolgáltatás napok alatt omlana össze. Singleton úgy fogalmazott: „Kína célja nem az, hogy ma támadjon, hanem az, hogy holnapra elhitesse Tajvannal, hogy az ellenállás értelmetlen.”
A kutatásban szereplő szimulációt az FDD Tajvan Innováció és Fenntarthatóság Központjával közösen végezte. Az „Energy Siege” névre keresztelt hadijáték hónapokon át tartó kínai nyomást modellezett, amely során Peking fokozatosan fojtotta volna meg a félszigetet a szállítmányok lassításával, blokkolásával és a kikötők elleni kibertámadásokkal. A forgatókönyv szerint a tartós gázimport-csökkenés az ország elektromos hálózatát már néhány héten belül összeomlással fenyegetné — és ezzel együtt a globális chipellátás is megbénulna.
A jelentés hangsúlyozza: a kínai kiberhadviselés már most is erősödik. A tajvani energia-infrastruktúrába irányuló sikeres behatolások száma megduplázódott az elmúlt évben, és a szakértők szerint a következő lépés a terminálok, valamint az erőművek rendszereibe rejtett kártékony kódok telepítése lehet.
Peking emellett dezinformációs kampányt indítana, amelyben álhírek keringenének állítólagos üzemanyaghiányról, áramszünetekről és a kormány inkompetenciájáról. A cél: aláásni a társadalmi bizalmat, és belülről gyengíteni Tajvan döntéshozóit és szövetségi kapcsolatait.

A jelentés külön kitér arra, hogy Tajvan a világ félvezetőiparának központja: a sziget mintegy 60 százalékát állítja elő a globális chiptermelésnek, az ultramodern chipeknek pedig közel 90 százaléka innen származik. Egy hosszan tartó energiahiány ezért pillanatok alatt megakasztaná az elektronikai és hadiipari ellátási láncokat szerte a világon.
A szerzők szerint az Egyesült Államoknak sürgősen növelnie kell LNG-exportját, különösen Alaszka irányából, hogy Tajvan alternatív forrásokhoz juthasson. Emellett fontos lenne, hogy az amerikai haditengerészet készen álljon a gázszállító tartályhajók kísérésére — a szállítmányok biztonsága ugyanis hamar stratégiai kérdéssé válhat.