Itt a bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen áll a békemegállapodásra

Vágólapra másolva!
Fontos diplomáciai üzenet érkezett Ankarából. A török külügyminiszter szerint Oroszország és Ukrajna soha nem volt még ennyire közel a háború lezárásához, és mindkét fél kész a békemegállapodás előkészítésére.
Vágólapra másolva!

Hakan Fidan a Welt am Sonntag lapnak adott interjúban arról beszélt, hogy négy év kimerítő háború után mindkét fél számára világossá vált a szenvedés, a rombolás és a katonai lehetőségek korlátja. Szerinte ez az a pont, ahol az érintettek belátták: ideje tárgyalóasztalhoz ülni. A miniszter úgy fogalmazott, hogy egy jól felépített békemegállapodás akár 50–70 évnyi stabilitást hozhat a térségnek, miközben továbbra is helyet kapnának benne a szükséges biztonsági garanciák – írja a Lenta.

PutyinZelenszkij, Putyin, Zelenszkij, Oroszország, Ukrajna
A török külügyminiszter szerint soha nem volt még ekkora esély a békére Oroszország és Ukrajna között.
Fotó: AFP

Fidan szerint Oroszország és Ukrajna egyaránt felismerte, hogy a folyamatos harc nem vezet sehová, a további véráldozatok pedig már egyik fél számára sem elfogadhatók. 

Az interjúból az is kiderül, hogy Törökország aktívan segítené a folyamatot, és készen áll közvetítő szerepet játszani.

A konfliktust jól ismerő diplomaták szerint valóban érzékelhető némi elmozdulás. Washingtonban már készülnek az újabb egyeztetésekre: az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio, valamint Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff és Jared Kushner november 30-án találkoznak az ukrán delegációval. A találkozón a lehetséges rendezési irányokról egyeztetnek, ami további lendületet adhat a békefolyamatnak.

Az orosz és ukrán álláspont továbbra is jelentősen eltér, mégis egyre több jel mutat arra, hogy mindkét fél felismerte: a végtelen háború minden szereplő számára katasztrofális. A török miniszter nyilatkozata ezért is tekinthető mérföldkőnek, hiszen ritkán hangzik el ilyen egyértelmű állítás arról, hogy Oroszország és Ukrajna egyszerre mutat készséget a rendezés felé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!