Jobb fotókat akartak készíteni, 500 éves falat romboltak le

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Vandálok megrongáltak egy 500 éves skóciai kastélyfalat, csupán azért, hogy jobb fényképeket készíthessenek. A vandalizmus óriási felháborodást váltott ki a helyiek körében.
Vágólapra másolva!

Turisták részben lerombolták a Skócia északi részén található Ardvreck Kastély falait, hogy jobb fényképeket tudjanak készíteni. A vandalizmus hatalmas felháborodást váltott ki a helyiek körében – írja a DailyMail

Sokkoló vandalizmus: 500 éves falat bontottak le a jobb fotó miatt

A történelmi helyszínek védelmével foglalkozó Historic Assynt nevű szervezet elmondása szerint a vandálok azért bontották meg az 500 éves falat, hogy elkerüljék a vízzel borított tengerparti szakaszt. 

„Idén is történt vandalizmus az Ardvreck Kastélynál. Nemcsak az adománygyűjtő dobozok eltulajdonítása és a falakon való rohangálás történt, hanem egyes látogatók szó szerint leromboltak egy 500 éves falat, csupán azért, hogy ne legyen vizes a lábuk. Hihetetlen, de megtörtént” – közölte a szervezet szóvivője. 

Az Ardvreck Kastély a Loch Assynt partján áll, a híres NC500 útvonal mentén, amely a Skót-felföldön halad. A kastélyt a Macleod-klán építette az 1500-as évek környékén. 

Arról egyelőre nem közöltek információt, hogy a rendőrség vizsgálódik-e az ügyben. 

Milliós kárt okozott két tini egy iskolai könyvtárban

Felmérhetetlen kárt okozott két fiú. A brutális vandálok betörtek egy iskolai könyvtárba, és teljesen elpusztították azt, mint a vandálok, gótok és más barbár hordák Rómát. Kíméletlen harc folyt a kultúra ellen. Az indíték ismeretlen, mintha csupán a pusztításban akarták volna örömüket kifejezni.

Sokkoló vandalizmus Nyíregyházán

Vandálok rongálták meg Nyíregyháza kultikus helyét. Egy helyi lakos tett közzé fotókat a megrongált fagyizóról egy nyíregyházi Facebook-csoportban, a tagok fellázadtak az események miatt, hiszen a hely a város egy ikonikus helyszíne lett a vandálok áldozata.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!