Kiderült, mikor ér a Földhöz a rejtélyes objektum, ami akár idegen technológia is lehet

Vágólapra másolva!
Jövő héten érkezik Föld-közelbe a 3I/Atlas nevű titokzatos objektum. A 3I/Atlasról egyes kutatók úgy vélik: akár mesterséges, idegen eredetű technológia is lehet.
Vágólapra másolva!

Egy hét múlva kerül a Földhöz legközelebb a 3I/Atlas jelű, Manhattan méretű égitest, amelyet hivatalosan üstökösként tartanak számon, ám több szakértő szerint szokatlan viselkedése alapján akár mesterséges, idegen eredetű objektum is lehet. A 240 ezer kilométer/órás sebességgel száguldó tárgy júliusban tűnt fel először, és azóta komoly vitákat generál a tudományos közösségben - írja a Daily Star.

Bár a Földre nem jelent veszélyt, az ENSZ és a Nemzetközi Aszteroidafigyelő Hálózat (IAWN) mégis a bolygóvédelmi program szerves részének minősítette a 3I/ATLAS figyelését.
Bár a Földre nem jelent veszélyt, az ENSZ és a Nemzetközi Aszteroidafigyelő Hálózat (IAWN) mégis a bolygóvédelmi program szerves részének minősítette a 3I/ATLAS megfigyelését.
- Fotó: OpenAI DALL-E

A Harvard elismert elméleti fizikusa, Avi Loeb arra figyelmeztet: a 3I/Atlas több olyan anomáliát mutat, amelyet nem egyszerű természeti folyamatok magyaráznak.

Ha a 3I/Atlas technológiai eredetű, komoly veszélyt is jelenthet az emberiségre, hiszen nincs protokollunk az idegen technológia kezelésére

 – mondta Loeb, hangsúlyozva, hogy a tudománynak kötelessége megvizsgálni a rendellenességeket.

Mikor ér ide a 3I/Atlas?

A NASA továbbra is azt állítja, hogy az objektum egy ártalmatlan üstökös, de Loeb szerint a mozgást és fényviszonyokat érintő furcsaságok másra utalhatnak. A professzor rámutatott: mivel az emberiség is juttatott már technológiát az űrbe, logikus, hogy egy fejlett civilizáció is megteheti ugyanezt.

Arrogáns dolog azt gondolni, hogy egyedül vagyunk a Tejútrendszerben

 – fogalmazott.

Hogy a 3I/Atlas csupán egy különös üstökös, vagy valóban egy idegen eredetű eszköz közelít a Földhöz, néhány napon belül kiderül. A világ tudományos közössége feszült figyelemmel várja az érkezést.

Különös csomagot hordoz a 3I/ATLAS

Egy új kutatás 3I/ATLAS felszínén kitörő gázokat vizsgálta. Itt olyan mennyiségben találtak metanolt és hidrogén-cianidot az objektumon, hogy az még a NASA szakembereit is meglepte. A 3I/ATLAS vizsgálata most olyan kémiai nyomokat tárt fel, amelyek az élet kialakulásának megértésében is döntő szerepet játszhatnak.

Soha nem látott jelenséget észleltek a galaxisból érkezett 3I/ATLAS körül

Az újonnan felfedezett 3I/ATLAS üstökös igazi kozmikus vándor, amely egy messzi csillagrendszerből érkezett, és a kutatók számára páratlan lehetőséget kínál a Naprendszeren túli objektumok vizsgálatára. A tudósok kíváncsiak voltak arra is, hogy ez az intersztelláris jövevény képes-e röntgen fényt kibocsátani, ugyanis az üstökösökre ez nem igazán jellemző.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!