Egészen bizarr ok miatt hajtott végre kényszerleszállást egy Ryanair-gép

Vágólapra másolva!
Elképesztő okból volt kénytelen megszakítani az útját egy Ryanair-járat. Az utasok nem tudtak könnyíteni magukon, így kényszerleszállást kellett végrehajtania a pilótáknak.
Vágólapra másolva!

A FR1667-es számú járat a Kanári-szigeteken található Fuerteventuráról indult Bristolba, ahol hétfőn, december 8-án 17 órakor kellett volna landolnia, ehelyett kényszerleszállást hajtott végre. A háromórás út azután szakadt félbe, hogy nem sokkal a felszállás után a légiutas-kísérők észlelték, több mosdó is használhatatlanná vált - számolt be a Daily Mail.

kényszerleszállás
A Ryanair Bristolba tartó járata nem sokkal a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre 
Fotó: Unsplash

Kényszerleszállás egy közeli szigeten

A problémák miatt a személyzet Lanzarotéra irányította át a gépet, ahová 15 óra körül rendben leszállt – közölték a spanyol légiirányítók, akik a közösségi médiában is megszólaltak az esetről.

A Fuerteventuráról Bristolba tartó járat személyzete visszatérést kért Lanzarotéra, mivel problémák adódtak a fedélzeti vécékkel. A repülőgép problémamentesen landolt

 – írták.

A földön a hibát elhárították, ezt követően a repülő folytatni tudta útját Bristol felé. A meghibásodás pontos oka egyelőre nem ismert, a Ryanair pedig eddig nem kommentálta az esetet.

Utaskálvária a levegőben

A gépen több száz utas tartózkodott, akik a meghibásodás idején mosdóhasználat nélkül rekedtek. Bár nem ez volt az első ilyen eset a légi közlekedés történetében, a probléma elég súlyosnak bizonyult ahhoz, hogy a pilóták a kényszerleszállás mellett döntsenek.

A fedélzeti vécék meghibásodása nem ritka, és korábban is komoly botrányokat okozott. Idén egy hatórás járaton, Indonézia és Ausztrália között, teljesen leálltak a mosdók. 

Egy idős utas állítólag maga alá vizelt, mások palackokba kényszerültek könnyíteni magukon.

Márciusban egy 13 órás Chicago-Delhi járat fordult vissza öt óra repülés után, miután 12 vécéből 8 eltömődött. Az utasok „tortúraként” emlegették az élményt. Tavaly Ausztráliában egy gép Adelaide-be tért vissza, mert a hibát a levegőben nem tudták kijavítani, végül cseregépet kellett biztosítani.

Bár elsőre jelentéktelen technikai hibának hangzik, a vécék működésképtelensége komoly higiéniai és biztonsági kockázatot jelent, különösen hosszabb utak esetén. Ezért ha a probléma nem orvosolható azonnal, a repülési szabályok gyakran nem engedik meg az út folytatását.

Bombafenyegetés miatt kényszerleszállás

Az Air India Express egyik járata Varanasi repülőterén biztonságosan landolt 176 utassal a fedélzetén. A gépnek bombafenyegetés miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania, és a hatóságok azonnal megkezdték a repülő átvizsgálását, számoltunk be az Origón.

Hangosan durrant egyet a motor és ennyi volt: kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép

Októberben írtunk arról az Origón, hogy kitört a pánik a Blue Islands egyik járatán, miután az utasok egy hangos pukkanást hallottak a repülőgép motorja felől. A rémisztő hangok után a pilóták bejelentették: a gép kényszerleszállást fog végrehajtani.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!