Drámai fordulat Ukrajnában! Bármelyik pillanatban összeomolhat a kormány

Vágólapra másolva!
A kormánypárti frakcióban újabb belső feszültségek törtek felszínre, miután többen is jelezték távozási szándékukat. Jaroszlav Zseleznjak szerint ez könnyen megingathatja a Nép Szolgája erejét a parlamentben.
Vágólapra másolva!

A frakció jövőjét érintő bizonytalanságokra Jaroszlav Zseleznjak hívta fel a figyelmet, aki arról számolt be, hogy több képviselő is benyújtotta kilépési kérelmét, ami közvetlenül veszélyezteti a jelenlegi mono többség fennmaradását. A politikus szerint az egyre súlyosbodó helyzet a teljes parlament működésére hatással lehet - írja a Sztrana.

Mono többség veszélyben: Zseleznjak szerint széthullhat a frakció a parlament válsága miatt
Mono többség veszélyben: Zseleznjak szerint széthullhat a frakció a parlament válsága miatt
Fotó: AFP

Zseleznjak arról is beszélt, hogy a Nép Szolgája tegnapi frakcióülésén David Arakhamija frakcióvezető külön kérte a képviselőket: legalább február 4-ig ne lépjenek ki a frakcióból. Állítása szerint Arakhamija ezt a nemzetközi partnerek felé mutatandó egységgel magyarázta, és azzal, hogy most kritikus lenne a stabilitás látszatának fenntartása a béketárgyalások miatt.

A politikus hangsúlyozta, hogy a frakció jelenleg 229 mandátummal rendelkezik, mindössze hárommal a minimálisan szükséges 226 felett, így néhány további kilépés már meg is szüntetné az önálló kormányzáshoz szükséges mono többséget. Zseleznjak szerint az a tény, hogy több listás képviselő nemcsak a frakciót hagyná el, hanem mandátumát is visszaadná, tovább mélyíti a kialakult válságot.

A képviselő úgy fogalmazott: amikor csak néhány szavazat választja el a frakciót a többség elvesztésétől, „minden egyes mandátumért görcsösen kapaszkodnak”. Hozzátette: szerinte ezért álltak elő azzal a politikai stratégiával, amely legalább februárig a helyzet elodázását célozza.

A háttérben az áll, hogy a kormánypártban a feszültségek azután éleződtek ki, hogy menesztették Andrij Jermakot az elnöki hivatal vezetői posztjáról. Ez a döntés több, eddig rejtett konfliktust hozott felszínre, és olyan folyamatokat indított el, amelyek most a kormánypárti frakció széthullásával fenyegetnek.

A fejlemények alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy a Nép Szolgája korábban stabilnak hitt pozíciója komoly veszélybe került, és a következő hetek döntik el, képesek lesznek-e megőrizni a mono többség biztosította politikai előnyöket a mélyülő politikai krízis közepette.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!