Robert Saniola–Burlton július elején indult el Sittingbourne-ben, hogy megkeresse az eltűnt macskáját, Rustyt, ám egy mérges pókkal találkozott, igaz, akkor ezt még nem tudta. A fiú bokrok és ágak közt kutatott egy közeli parkban, ám nem sejtette, hogy élete egyik legijesztőbb élménye vár rá. Miután hazatért, észrevette, hogy nagy duzzanat jelent meg a térdén. Eleinte ártalmatlan csípésnek tűnt – ám hamarosan hatalmas, fájdalmas hólyag lett a helyén, majd kifakadt, vérrel és gennyel telt váladékot eresztve.

Elhalt a bőrréteg a pók csípésétől
Robert édesanyja először darázs- vagy méhcsípésre gyanakodott, de amikor fia azt mondta, hogy a lába „mintha lángolna”, azonnal orvoshoz fordultak. A vizsgálatok során kiderült: egy úgynevezett nemes hamis özvegypók csípése okozta a súlyos tüneteket. A fertőzés annyira eldurvult, hogy az orvosoknak elhalt bőrréteget kellett eltávolítaniuk, majd antibiotikumot írtak fel.
Robert végül két hét antibiotikumos kezelés után felgyógyult, ám a csípés helyén egy körülbelül pénzérme nagyságú heg maradt, amely soha nem fog eltűnni.
Nem is éreztem, hogy megharapott. Csak a csomót láttam meg később. Azt hittem, le fog húzódni – de nem így lett. Most már egészen máshogy nézek a pókokra”
– mesélte a fiú.
Az édesanya szerint a történtek óta pókriasztó sprayvel védik a házat, és mindenkit óvatosságra intenek.
Mennyire veszélyes a hamis özvegypók?
A szakértők szerint a nemes hamis özvegypók csípése leggyakrabban a ruházat és a bőr közé szorult állat miatt történik. A fájdalom darázs- vagy méhcsípéshez hasonlítható, és ritkán komoly fertőzést is okozhat. A brit egészségügyi ajánlás szerint csípés esetén azonnal mossuk le szappannal és vízzel a helyét, használjunk hideg borogatást, erős fájdalom esetén vegyünk be fájdalomcsillapítót, és ha a fájdalom, duzzanat nem csökken, vagy fertőzés jelei mutatkoznak, azonnal forduljunk orvoshoz.
A hamis özvegy legendája igaz: a méregnél is rosszabb fegyverrel támad egy európai pók
Horrorisztikus hírnévnek örvend egy Nagy-Britanniában megjelent apró pókfaj; a hamis özvegy (Steatoda nobilis) csípése állítólag annyira roncsolja a szöveteket, hogy az ember húsa szó szerint szétmállik tőle. Egy kutatócsoport azt vizsgálta, van-e valóságalapja az ízeltlábút övező rémtörténeteknek, írtuk meg néhány éve az Origón.
Döbbenet: ezek a kicsi pókok denevérrel is táplálkoznak
Egy védett Pipistrellus pipistrellus törpedenevért zsákmányolt hálójával egy Steatoda nobilis pók. Ez az első alkalom, hogy a tudósok ilyen viselkedést észleltek, és igencsak meglepődtek. Úgy gondolják, hogy ezek a kis méretű pókfélék körülbelül száz évvel ezelőtt a Kanári-szigetekről kerültek véletlenül az Egyesült Királyságba, és azóta döbbenetes gyorsasággal terjednek.