Őrizetbe vették az év egyik legnagyobb műkincslopásának gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
A rendőrség által közzétett képek alapján továbbra is keresik a tetteseket. A műkincslopás során eltűnt tárgyak kulturális értéke felbecsülhetetlen.
Vágólapra másolva!

Újabb fordulat történt a nagy port kavaró műkincslopás ügyében Angliában: a bristoli múzeumi rablás után a rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsítottat. A hatóságok szerint azonban az ügy korántsem zárult le, mivel több elkövetőt továbbra is keresnek, és a zsákmányolt tárgyak kulturális értéke felbecsülhetetlen – írja a BBC.

műkincslopás
Őrizetbe vették a műkincslopás egyik gyanúsítottját – Fotó: HANDOUT / Avon and Somerset Police

Mit lehet tudni a műkincslopás körülményeiről?

A műkincslopás szeptember 25-én történt, amikor ismeretlenek hatoltak be a Bristol Museum raktárába az éjszaka folyamán. 

A tettesek több mint 600 tárgyat vittek magukkal, köztük katonai relikviákat, ékszereket, természettudományi darabokat, valamint elefántcsontból, bronzból és ezüstből készült szobrokat. 

A rendőrség nagyszabású nyomozást indított, és csütörtökön bejelentették: egy 41 éves férfit letartóztattak orgazdaság gyanújával.

Kik lehetnek a bristoli múzeumi rablás gyanúsítottjai?

A hatóságok szerint a lopásban négy férfi vett részt, akiket jelenleg is keresnek. A rendőrség biztonsági kamerafelvételeket is közzétett a gyanúsítottakról. Az egyikük közepes vagy zömök testalkatú, fehér sapkát és fekete kabátot viselt, míg a másik vékony alkatú volt, szürke kapucnis dzsekiben. Egy harmadik férfin zöld sapka és világos rövidnadrág volt, sántító járása pedig feltűnt a nyomozóknak. A negyedik gyanúsított kétszínű, narancssárga és sötétkék vagy fekete kabátban volt.

Miért kiemelkedően értékesek az eltulajdonított tárgyak?

A rendőrség szerint az ellopott műtárgyak jelentős kulturális értéket képviselnek. Ezek a korábbi British Empire & Commonwealth Museum gyűjteményéből származtak, amelyet a felszámolás után, 2013-ban adományoztak a bristoli intézménynek.

A városi tanács több ellopott tárgyról – köztük egy elefántcsontból Buddha-szoborról és egy hajólámpáról – képeket is közzétett, miközben a rendőrség továbbra is a lakosság segítségét kéri az elkövetők azonosításához.

Egy egész gyűjtemény köddé vált a bristoli múzeumban

Több száz, felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgy tűnt el az angliai múzeumi raktárból. A rendőrség szerint a múzeumi műkincslopás komoly kulturális veszteséget jelent Bristol városának és a brit történelem feldolgozásának.

Hatmillió eurót sem ért a románok felbecsülhetetlen dák kincse - Hollandia már ki is fizette

Hollandiában már három gyanúsítottja van őrizetben a Drents Múzeumban a tavaly év elején történt rablásnak, ám az eltulajdonított dák aranysisakot és karkötőket továbbra sem találják a hatóságok. Új fejlemény, hogy Hollandia kifizette a műkincsek biztosítási értékét a műtárgyak eredeti tulajdonosának, a Román Nemzeti Történeti Múzeumnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!