Putyin meglepő tettén ámul a világ

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin az idei vízkeresztkor sem szakított a hagyománnyal: az orosz elnök megmártózott a jeges vízben, ahogy azt évek óta rendszeresen teszi. A Kreml szerint a vallási ünnep Putyin számára kiemelt jelentőségű.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök idén is megtartotta a hagyományt, és megmártózott a jeges vízben vízkereszt alkalmából. Erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszélt az újságíróknak, nyilatkozatát a TASZSZ idézte.

putyin
Putyin megmártózott. Fotó: Alekszej Druzhinin / TASS

Putyin példát mutatott – így tartják a vízkeresztet a Kremlben

„Vlagyimir Putyin a hagyományoknak megfelelően, ahogyan minden évben, idén is megmártózott. A vízkereszt számára, ahogy minden ortodox hívő számára, aki a Kremlben dolgozik, kiemelt ünnep” – fogalmazott Peszkov.

A szóvivő hozzátette, az elnöki adminisztrációban vannak olyanok, akik követik ezt az egyházi szokást, és olyanok is, akik nem élnek vele.

Korábban a Moszkvai Patriarchátus egyházi és társadalmi kapcsolatokért felelős szinódusi osztályának helyettes vezetője, Vahtang Kipsidze arra figyelmeztette az oroszokat, hogy a jeges vízben való fürdőzés önmagában nem mossa le a bűnöket. Kiemelte, hogy ima nélkül a merülés nemcsak értelmetlen, hanem egészségkárosító is lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!