A halálos repülőgép-baleset szombaton, a közép-kolumbiai Paipa kisrepülőterén történt. A könnyű repülőgép percekkel a felszállás után lezuhant és kigyulladt, miközben Medellínbe tartottak egy koncertre – írja a NewYorkPost.

A fedélzeten összesen hatan utaztak: Yeison Jiménez mellett teljes zenekara és fotósa, Weisman Mora is életét vesztette. Mora nem sokkal a felszállás előtt még egy megható videót tett közzé a közösségi oldalán.

Baljóslatú álmok a repülőgép-baleset előtt
A repülőgép-baleset hátterében különösen megrázó részlet, hogy a 34 éves énekes egy televíziós interjúban arról beszélt: három alkalommal is ugyanazt álmodta.
Elmondása szerint álmában a gép lezuhant, egy másik alkalommal pedig már azt látta, hogy a híradásokban számolnak be a haláláról. Úgy fogalmazott: „Isten három jelet adott, de nem értettem meg őket.”
Korábbi műszaki hiba is volt
A végzetes repülőgép-baleset előtt mindössze tíz nappal Jiménez már átélt egy vészhelyzeti felszállást ugyanazzal a repülőgéppel. Beszámolója szerint a motorból folyadék szivárgott, a gép nem emelkedett megfelelően, ezért kényszerleszállást hajtottak végre.
Ez az információ most kulcsfontosságú lehet a baleset kivizsgálásában.
A kolumbiai polgári légiközlekedési hatóság megerősítette a repülőgép-baleset tényét, és közölte: az eset körülményeit teljes körű vizsgálat alá vonták. A hatóság részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és rajongóinak.
Most érkezett! Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy repülőgép
Budapestre irányították át a Lufthansa egyik járatát, miután az egy madárral ütközött. A gép sikeresen végrehajtotta a kényszerleszállást, a tűzoltók megkezdték a gép átvizsgálását.
Hatalmas tűzzel égett a lezuhant repülő, az életükért futottak az emberek – videó
Megrázó légi katasztrófa történt Mexikó középső részén, amikor egy üzleti repülőgép lezuhant Toluca közelében. A halálos repülőgép-baleset a Tolucai Nemzetközi Repülőtér közelében történt, és a fedélzeten tartózkodó tíz ember közül senki sem élte túl a balesetet.