Megvan Trump következő célpontja: ez lesz az új Venezuela

Vágólapra másolva!
Trump kormányzata egy drasztikus lépést mérlegel Kuba ellen, amely alapjaiban változtathatja meg a karibi ország helyzetét. A Trump-adminisztrációban már egy teljes tengeri olajblokád lehetőségét is vizsgálják, amelynek célja a kommunista rezsim megbuktatása lenne az energiaellátás elfojtásán keresztül.
Vágólapra másolva!

Trump külpolitikájában egyre hangsúlyosabb szerepet kap az energia kérdése, különösen azokkal az országokkal szemben, amelyeket Washington ellenfélnek tekint. Három, az egyeztetésekre rálátó forrás szerint a Trump-adminisztráció komolyan fontolgatja Kuba teljes olajimportjának tengeri blokádját. A tervet a kormányzaton belül régóta sürgetik a havannai vezetéssel szemben kemény fellépést követelő politikusok, és Marco Rubio külügyminiszter is támogatja az elképzelést – írja a Politico.

Megvan Trump következő célpontja: ez lesz az új Venezuela
Megvan Trump következő célpontja: ez lesz az új Venezuela
Fotó: Patrick Smith  / Getty Images/AFP

Egyelőre nem született végleges döntés, de a blokád szerepel azon forgatókönyvek között, amelyeket Trump elé terjeszthetnek. Az egyik forrás szerint az adminisztráció logikája egyszerű: az energia a rendszer „fojtópontja”, és ha ezt elzárják, a kommunista állam működésképtelenné válhat. A jogi hátteret az 1994-es Helms–Burton-törvény biztosíthatja, amely rögzíti az Egyesült Államok embargóját Kuba ellen.

Olajhiány, gazdasági nyomás és kockázatok

Kuba olajszükségletének mintegy 60 százalékát importból fedezi, így az energiaellátás különösen érzékeny pontja a gazdaságnak. Korábban Venezuela volt a fő szállító, ám a Trump-adminisztráció fellépése nyomán ezek a szállítmányok nagyrészt megszűntek. 

Mexikó ugyan átvette a vezető beszállítói szerepet, de piaci áron értékesíti az olajat, ami nem képes ellensúlyozni az egyre súlyosbodó energiaválságot.

A teljes tengeri blokád gondolata ugyanakkor komoly vitákat váltott ki Washingtonban. Több kormányzati szereplő attól tart, hogy az olajimport teljes leállítása humanitárius válságot idézne elő, tovább súlyosbítva az áramkimaradásokat és az alapvető élelmiszerek hiányát. Ennek ellenére Trump környezetében úgy látják, hogy Kuba gazdasága most rendkívül gyenge állapotban van, és 2026 fordulópont lehet a rezsim sorsa szempontjából.

A kommunista vezetés bukása régi célja a floridai kubai emigrációnak is, akik régóta követelnek keményebb fellépést Havannával szemben. Rick Scott floridai republikánus szenátor nyíltan támogatja az elképzelést, mondván: szerinte sem pénznek, sem olajnak nem szabadna Kubába jutnia. Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egy hirtelen összeomlás migrációs hullámot és regionális instabilitást indíthat el a Karib-térségben, ami új kihívásokat jelentene Trump számára is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!