Összeomlik az amerikai sajtó egyik bástyája: a Watergate-et feltáró legendás lap legsötétebb napja jött el

Vágólapra másolva!
„Fájdalmas átszervezést” jelentett be szerdán a The Washington Post vezetősége, a patinás amerikai napilap megválik alkalmazottainak egyharmadától. A The Washington Post valamennyi osztályát érinti a leépítés.
Vágólapra másolva!

„Megállapítottuk, hogy a vállalati struktúra túlságosan egy másik korhoz kötődik” – írta az alkalmazottakhoz intézett e-mailjében Matt Murray, a The Washington Post főszerkesztője, aki szerint a szerkesztőség minden részlegében végrehajtandó jelentős létszámcsökkenéssel járó átszervezés célja a lap jövőjének a biztosítása.

A The Washington Post 800 újságírójából mintegy 300-nak mondanak fel – Fotó: Unsplash
A The Washington Post 800 újságírójából mintegy 300-nak mondanak fel
Fotó: Unsplash

Matt Murray tájékoztatása szerint a létszámcsökkentés érinti a nemzetközi és a helyi hírekről beszámoló szerkesztőséget, valamint a sportszerkesztőséget is. Érintett továbbá a könyvrovat és a podcast is.

Az érintett újságírók között van Caroline O’Donovan, az Amazon.com riportere, Claire Parker, a kairói iroda főszerkesztője és a lap többi közel-keleti tudósítója és szerkesztője – írta az X közösségi oldalon Donovan és Parker.

 Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint számos más külföldi tudósítót is fenyeget az elbocsátás.

Valamennyi osztályt érint az intézkedés. A politika és a kormány a legnagyobb szerkesztőségünk marad, és a jövőben is központi helyet foglal el az előfizetők számának növelésében”

 – közölte Murray. „A sportszerkesztőséget a jelenlegi formájában bezárjuk.”

A The Washington Post évek óta veszteséget termel

Az elbocsátandó munkatársak pontos számát nem közölték, de a The New York Times úgy tudja, hogy a 800 újságíróból mintegy háromszáznak mondanak fel.

A több mint 145 éve működő The Washington Post tavaly több pénzügyi változást vezetett be, és létszámcsökkentést jelentett be, mondván, hogy a leépítések a hírszerkesztőséget nem érintik.

Az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos tulajdonában lévő lap 2023-ban, amikor 100 millió dolláros veszteséget termelt, önkéntes távozási lehetőséget ajánlott fel az alkalmazottaknak.

2013-ban, a lap megvásárlásakor Bezos kijelentette, hogy megtartja a lap újságírói hagyományát, és nem szól bele a napi működésbe. „Ez azonban a következő években természetesen megváltozik” – tette akkor hozzá.

A Watergate-botrányt feltáró és számos Pulitzer-díjjal kitüntetett The Washington Post évek óta gondokkal küzd, több éve veszteséges.

Az elmúlt években összetűzések voltak az újság és a Bezost amiatt bíráló újságírói között, mert a lap a korábbi hagyományokkal ellentétben nem vállalta fel Kamala Harris demokrata párti elnökjelölt támogatását a 2024. évi elnökválasztáson, ami miatt több mint 200 ezerrel csökkent az internetes előfizetők száma.

Marty Baron, a The Washington Post volt főszerkesztője és emblematikus alakja a lap történelmének egyik legsötétebb napjának nevezte szerdán a súlyos leépítési tervet.

A lap szakszervezete, a Post Guild közölte: „Nem lehet a hitelességét, a befolyását és a jövőjét sújtó következmények nélkül megfosztani a lényegétől egy szerkesztőséget”. A szakszervezet emlékeztetett arra, hogy „csak az elmúlt három évben a Post alkalmazotti gárdája már mintegy négyszáz fővel csökkent”.

22 éve indult világhódító útjára a Facebook

2004. február 4-én egy harvardi kollégiumi szobában megszületett egy weboldal, amelyről akkor még senki sem gondolta volna, hogy néhány évtized alatt az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb digitális terévé válik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!