Egy 50 éves nagymama azt állítja, hogy ártatlanul került börtönbe, miután a mesterséges intelligencia alapján működő arcfelismerő rendszer tévesen azonosította. Végül bankszámlaadatok igazolták, hogy a bűncselekmények idején Tennessee-ben volt.

Fotó: Unsplash
Ártatlanul került börtönbe egy nagymama
Angela Lipps, egy Tennessee-ben élő 50 éves nagymama azt állítja, hogy csaknem hat hónapot töltött börtönben, miután egy arcfelismerő szoftver tévesen banki csalóként azonosította egy észak-dakotai ügyben. A nő szerint 2025 júliusában amerikai marsallok jelentek meg az otthonánál, letartóztatták, majd megyei börtönbe vitték mint Észak-Dakota által körözött szökevényt.
A Fargo városában folyó nyomozás több, 2025 áprilisa és májusa között történt banki csaláshoz kapcsolódott. A hatóságok szerint az elkövető hamis amerikai katonai igazolvánnyal vett fel több ezer dollárt bankokból. A rendőrség arcfelismerő technológiát vetett be a gyanúsított azonosítására, a rendszer pedig Lippset jelölte meg.
A nő azt mondta, életében nem járt Észak-Dakotában, és senkit sem ismer onnan. Később a bankszámlaadatai bizonyították, hogy a bűncselekmények idején Tennessee-ben tartózkodott. Ezután szabadon engedték. Az ügy újra ráirányította a figyelmet arra, milyen súlyos következménye lehet annak, ha egy arcfelismerő rendszer téved – olvasható a People cikkében.
38 év után kiderült: ártatlanul ült gyilkosságért egy brit férfi
Történelmi jelentőségű döntés született az Egyesült Királyságban: a bíróság felmentette a 68 éves Peter Sullivant, aki 38 évet töltött börtönben egy olyan gyilkosság miatt, amit valójában nem ő követett el. Az ügy minden idők egyik leghosszabb ideig tartó téves elítélése, amely egy új bizonyíték hatására derült ki.