35 éve ül a halálsoron – most váratlan fordulat jöhet az alabamai gyilkos ügyében

Vágólapra másolva!
Döbbenetes fordulat jöhet egy több mint három évtizede húzódó amerikai gyilkossági ügyben. Az egyik legrégebb óta halálsoron lévő alabamai elítélt új tárgyalást kaphat, miután az Egyesült Államok legfelsőbb bírói testülete nem adott helyt az állam fellebbezésének.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok fegfelsőbb bírósága hétfőn elutasította Alabama állam kérelmét, amely a korábbi, számára kedvezőtlen döntés felülvizsgálatát kérte. Ezzel megnyílt az út afelé, hogy a 63 éves Michael Sockwell – aki 1990 óta van halálsoron – új tárgyalást kapjon, számolt be az ABC News.

halálsoron
Egy 35 éve halálsoron várakozó elítélt ügyében lehet hatalmas fordulat Alabamában

Faji alapon zárhatták ki az esküdteket?

Az ügy kulcsa egy súlyos alkotmányos kérdés. Az Egyesült Államok 11. szövetségi körzeti fellebbviteli bírósága tavaly nyáron 2-1 arányban kimondta: az alabamai ügyészek megsértették Sockwell 14. alkotmánykiegészítésben rögzített jogait, amikor szándékosan kizártak fekete esküdteket az esküdtszékből, mert úgy vélték, ők együttérzőbbek lennének a vádlottal.

A döntés óriási jelentőségű, hiszen ha bebizonyosodik, hogy az esküdtszék összeállítása alkotmányellenes volt, az egész ítélet megkérdőjeleződik.

 Az alabamai főügyészség próbálta megtámadni a határozatot, de a legfelsőbb bíróság nem volt hajlandó napirendre tűzni az ügyet.

Egy 1988-as kivégzésre emlékeztető gyilkosság

Sockwellt 1990-ben ítélték el Isaiah Harris, a Montgomery megyei seriffhelyettes meggyilkolásáért. A vád szerint a rendőrt 1988-ban, munkába menet lőtték arcon, egy előre kitervelt, bérgyilkosságnak minősített akció során. Az ügyészek állítása szerint a gyilkosságot Harris felesége szervezte meg. A nőt szintén elítélték emberölés miatt: kezdetben halálbüntetést kapott, ám azt később életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették.

A történet egyik legmegdöbbentőbb eleme, hogy az esküdtszék annak idején 7-5 arányban az életfogytiglani szabadságvesztést javasolta Sockwell számára. A bíró azonban felülírta a döntést, és halálra ítélte a férfit.

 Ez a gyakorlat ma már nem létezik: Alabama azóta eltörölte azt a szabályt, amely lehetővé tette, hogy a bíró felülbírálja az esküdtszék büntetési javaslatát halálbüntetéses ügyekben.

Szorít a határidő a halálsoron várakozó elítélt számára

Egy szövetségi bíró novemberben kimondta: az ügyészeknek március 18-ig lépniük kell: vagy megindítják az új eljárást, vagy Sockwellt szabadon kell engedni. A Montgomery megyei ügyészség szóvivője közölte: újratárgyalják az ügyet, de további részleteket nem árult el. Sockwell ügyvédje, Michael Rayfield szerint védence több mint 35 éve nem kapott tisztességes eljárást. „Folytatjuk a harcot a szabadságáért” – fogalmazott.

Történelmi jelentőségű ügy lehet

Az eset nem csupán egy régi gyilkosság újranyitása. A döntés precedensértékű lehet más, hasonló vádakkal érintett ügyekben is, ahol felmerül a faji megkülönböztetés az esküdtszék kiválasztásakor. Ha az új tárgyaláson más ítélet születik, az az egyik leghosszabb ideje halálsoron lévő alabamai fogvatartott sorsát írhatja át – és újabb vitát robbanthat ki a halálbüntetés amerikai gyakorlatáról.

Hihetetlen utolsó vacsorák: ezeket kérték a halálsoron a kivégzés előtt

Az amerikai halálsoron a kivégzés előtti utolsó órák gyakran szokatlan kérésekkel telnek. A halálraítéltek az utolsó vacsora kiválasztásának jogán szabadon dönthetnek arról, hogy mit szeretnének enni – a döntés pedig sokszor meglepő és váratlan.

A halálsor foglya volt a drogos nagymama – most fordulat jött az ügyében

Több mint egy évtizedet töltött a halálsoron az a brit nagymama, akit kábítószer-csempészet miatt ítéltek el Indonéziában. A halálsor foglyaként eltöltött 12 év után Lindsay Sandiford végre hazatérhet az Egyesült Királyságba, miután a szigetország és Indonézia megállapodott a szabadon bocsátásáról.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról