Elkezdődött: ez most már tényleg a világháború? – döbbenetes hír jött

Vágólapra másolva!
Legalább 101 ember eltűnt, miután egy tengeralattjáró megtámadott egy iráni hadihajót Srí Lanka partjainál – számolt be róla a Reuters.
Vágólapra másolva!

A Reuters jelentése szerint egy tengeralattjáró lőtt rá egy iráni hajóra Srí Lanka partjainál. A támadás következtében legalább 101 ember eltűnt, 78-an pedig megsérültek.

Tengeralattjáró támadta meg az iráni hadihajót Srí Lanka partjainál - rengeteg a halott
Tengeralattjáró támadta meg az iráni hadihajót Srí Lanka partjainál – rengeteg a halott
Fotó: ATTA KENARE / AFP

A sajtóbeszámolók szerint az iráni IRIS Dena március 4-én reggel adott le vészjelzést Srí Lanka felségvizein kívül, Galle közelében. A hajó ezt követően elsüllyedt. Nem közölték, mely ország tengeralattjárója lehetett az incidens érintettje.

A Srí Lanka-i Haditengerészet nagyszabású mentőakciót indított. A haditengerészet szóvivője később közölte, hogy 32 sérültet kórházba szállítottak, és legalább 30 embert sikerült kimenteni a süllyedő fregattról.

Az Al Jazeera beszámolója szerint a kutató-mentő művelet során holttesteket is találtak, amelyek feltehetően a hajó legénységéhez tartoztak. A szóvivő nem közölt pontos adatot az áldozatok számáról, és hozzátette: jelenleg az azonosítás zajlik.

A haditengerészet szerint a térségben nem észleltek más hajókat az incidens idején. A hatóságok közlése alapján jelenleg a mentési és azonosítási munkálatok állnak a középpontban.

A Srí Lanka partjainál történt támadás tovább növeli a nemzetközi feszültséget, miközben a térségben zajló konfliktus már eddig is komoly geopolitikai következményekkel járt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról