Kellett a pénz műmellekre: milliárdokat csempészet bűnbandáknak Dubajba egy nő

Vágólapra másolva!
Egy reptéri dolgozó elképesztő botránya borzolja a kedélyeket: luxusélet, pénzmosás és veszélyes fenyegetések árnyékolják be az ügyet. A vád szerint a nő a bűnszervezet segítségével hatalmas összegeket mozgatott meg, és a pénzből mellnagyobbító műtétet finanszírozott magának.
Vágólapra másolva!

A 33 éves nő tagadja a pénzmosás vádját, miközben a bíróságon luxuscikkekről készült videókat mutattak be. Az ügyészek szerint a nő komoly jutalékokat kapott, amelyekből drága holmikat és egy mellnagyobbító műtétet is kifizetett számolt be róla a Daily Star.

műmell
Műmellekre is futotta a pénzből.
Fotó: Unsplash

Luxus, pénz és műmell – így bukhatott le a reptéri dolgozó

A vád szerint a bűnbanda két év alatt 14 és 30 millió font (6 és 13 milliárd forint) közötti összeget juttatott ki illegálisan.

Összesen öt készpénzzel teli böröndöt vittek Dubajba.

A nő állítólag segített eltussolni a túlsúlyos poggyász díját, így a csomagok gond nélkül átjuthattak. Ha éppen nem dolgozott, kollégáit kérte meg, hogy ugyanígy segítsék a csoport tagjait. A bíróságon elhangzottak szerint a nő öt hónap alatt nyolcszor utazott Dubajba. Közben testvére és egy barátja már beismerte a pénzmosást, már ítéletre várnak. 

A banda vezetője jelenleg szökésben van, feltehetően Dubajban bujkál.

 Az ügyet tovább súlyosbítja, hogy lövések dördültek el a nő családi házánál, ami a bűnszervezet brutalitását is jelzi.

Sokklista a világ mellméreteiről: kiderült, hol a legnagyobbak

Egy friss globális rangsor lerántotta a leplet arról, mely országokban a legnagyobb az átlagos mellméret – és az eredmény sokakat meglephet. A lista élén Norvégia végzett, míg az amerikaiak és a britek is dobogós helyen szerepelnek, miközben Magyarország is megdöbbentő helyen végzett. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról