Ettől félt a világ: Putyin megtette, amitől mindenki tartott

Vágólapra másolva!
Telefonon beszélt egymással Putyin és az iráni elnök, Maszúd Pezeskián. Teherán jelezte, hogy az amerikai és izraeli támadások közepette orosz támogatást vár Moszkvától a nemzetközi színtéren.
Vágólapra másolva!

Telefonbeszélgetést folytatott Putyin orosz elnök és az iráni államfő, Maszúd Pezeskián – közölte a Kreml. A felek a közel-keleti helyzetről és az Irán elleni támadásokról egyeztettek.

Putyin megtette azt, amitől mindenki tartott
Putyin megtette azt, amitől mindenki tartott Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Krisztina Szolovjova

A Kreml szerint Oroszország megerősítette álláspontját, miszerint azonnali tűzszünetre és a katonai megoldások feladására lenne szükség az iráni konfliktusban és a Közel-Keleten. Putyin arról is tájékoztatta iráni partnerét, hogy rendszeres kapcsolatban áll a Perzsa-öböl menti országok vezetőivel.

Az iráni elnök a beszélgetés során megköszönte Moszkva szolidaritását, és hangsúlyozta, hogy Irán számít az orosz támogatásra a nemzetközi politikai térben az amerikai és Izrael által végrehajtott támadások miatt.

Pezeskián azt is közölte Putyinnal, hogy Irán nem támadta meg Azerbajdzsánt, és a híreket szerinte ellenséges erők terjesztik a két ország kapcsolatának aláásására.

Korábban Azerbajdzsán arról számolt be, hogy két iráni drón csapást mért az ország területére, egy repülőteret és egy iskolát érintve Nahicsevánban. Az incidens után Baku ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a határon Irán felé.

Az azeri hatóságok később azzal is megvádolták az Iráni Forradalmi Gárdát, hogy terrortámadást készített elő az országban. A feltételezett célpontok között a Baku–Tbiliszi–Ceyhan stratégiai olajvezeték, az Izraeli nagykövetség és zsidó vallási intézmények is szerepeltek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!