Komoly feszültség az Eufória kulisszái mögött – Zendaya és Sydney Sweeney állítólag már nem beszélnek

Vágólapra másolva!
Ismét felerősödtek a találgatások arról, hogy nincs minden rendben az Eufória sztárjai között. Több beszámoló szerint a sorozat két ismert szereplője, Zendaya és Sydney Sweeney között megromolhatott a kapcsolat.
Vágólapra másolva!

A pletykák azután kaptak új lendületet, hogy a készülő harmadik évad egyik kulisszák mögötti promóvideójában Sydney Sweeney külön szerepelt a többi főszereplőtől. A rajongók gyorsan észrevették a furcsaságot, és sokan máris arra következtettek, hogy a színésznő és Zendaya között komoly feszültség alakult ki – írja a The Tab.

Sydney Sweeney – Fotó: IMAGE PRESS AGENCY / NurPhoto
Sydney Sweeney
Fotó: IMAGE PRESS AGENCY / NurPhoto

Sydney Sweeney nehezen viseli a helyzetet

Korábban egy bennfentes azt állította, hogy Zendaya nem szeretne közös sajtómegjelenéseken részt venni Sydney Sweeney-vel a sorozat új évada kapcsán. Az Eufória sztárjai közötti feltételezett konfliktus hátterében állítólag egy korábbi reklámkampány körül kialakult botrány állhat.

Zendaya korábban egy interjúban arról beszélt, mennyire fontos számára a bizalom és a jó kapcsolat a forgatáson.

Nagyon hálás vagyok, hogy olyan közegben dolgozhatok, ahol biztonságban érzem magam, és olyan színészekkel, akikhez közel állok”

– fogalmazott.

Sydney Sweeney eközben arról beszélt, hogy nehéz kezelni az interneten terjedő találgatásokat.

Nincs igazán mit tennem. Csak önmagam vagyok”

– mondta egy interjúban.

A két színésznő azonban eddig nem reagált közvetlenül a közöttük kialakult állítólagos viszályról szóló hírekre, így továbbra sem tudni, mennyi igaz a pletykákból.

Őrülten szexi fotósorozat készült Sydney Sweeney-ről!

A színésznő korábban nyíltan beszélt függetlenségéről, elvárásairól és azokról a határokról, amelyeket nem hajlandó átlépni a szerelem kedvéért.

Sydney Sweeney mindent megmutatott – megvadultak tőle a férfiak

Sydney Sweeney új oldalát mutatta meg a közösségi oldalán, és azonnal felrobbantotta vele a netet. Sydney Sweeney fehérneműmárkája egyértelmű üzenetet közvetít: ezeket a szexi darabokat nem másoknak, hanem saját magadnak viseled.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról