Így még sosem alázták porig Zelenszkijt – nézze meg, mi történt!

Vágólapra másolva!
Éles megjegyzést tett az orosz külügy egyik diplomatája Zelenszkijre. Rodion Mirosnyik szerint az ukrán elnök akár „szoknyában is táncolna” Trump előtt, ha ezzel vissza tudná szerezni a nemzetközi figyelmet Ukrajna számára.
Vágólapra másolva!

Az orosz külügy nagyköveti rangú diplomatája, Rodion Mirosnyik szerint Volodimir Zelenszkij minden eszközzel igyekszik fenntartani a nemzetközi figyelmet Ukrajna iránt.

Zelenszkijt így még sosem alázták meg - mutatjuk, mi történt
Zelenszkijt így még sosem alázták meg – mutatjuk, mi történt / Fotó: AFP

A TASS hírügynökségnek adott interjújában a diplomata úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti események miatt csökkent az érdeklődés Ukrajna iránt, ami akár a nemzetközi támogatás visszaeséséhez is vezethet.

„A jelenlegi események fényében Zelenszkij véleményem szerint akár szoknyát is felvenne és táncolna Donald Trump előtt, vagy eljátszana egy zongoraszámot” – mondta Mirosnyik.

A diplomata szerint az ukrán elnök bármilyen fórumon hajlandó megszólalni, ha azzal felkeltheti Trump figyelmét. Hozzátette: Zelenszkij kész „bármelyik platformon beszélni”, amennyiben az amerikai vezető figyeli.

Mirosnyik korábban azt is állította, hogy Zelenszkij attól tart, elveszíti a nemzetközi reflektorfényt, ezért provokatív vagy szerinte elfogadhatatlan kijelentésekkel próbálja magára irányítani a figyelmet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!