Korlátoznák a közösségi média használatát Görögországban a 15 év alattiak számára 2027-től. Az indoklás szerint a platformok szorongást, alvászavarokat és függőséget válthatnak ki a gyerekeknél.

Görögországban megtiltják a közösségi média használatát a 15 éven aluliak számára
Görögország 2027-től megtiltja a 15 éven aluliak számára a közösségi média használatát – jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdán, arra hivatkozva, hogy a közösségi média szorongást, alvászavart, illetve függőséget alakíthat ki.
A fiatalokhoz címzett videoüzenetében Micotákisz azt mondta, a túlzott képernyőidő miatt a gyerekek egyrészt nem tudják magukat kipihenni, másrészt fokozódik rajtuk a nyomás az online térben olvasott kommentek és összehasonlítgatások miatt.
A kormányfő hozzátette, hogy korábban több szülővel is beszélt az ügyben, akik a többi között arra panaszkodtak, hogy gyerekeik hosszú órákat töltenek a telefonjukon.
Görögország az elsők között hoz ilyen döntést, ám abban is biztos vagyok, hogy nem utolsóként
– jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: kormánya célja az, hogy az Európai Uniót is ebbe az irányba terelje.
A tilalom – amellyel egy februárban közzétett közvélemény-kutatás szerint az emberek mintegy 81 százaléka egyetért – 2027 január 1-jén lép életbe.
Az athéni kormány korábban már betiltotta a mobiltelefonok iskolai használatát, illetve – a képernyőidő korlátozása érdekében – szülői kontrollt is bevezetett egyes felületeken.
A világon elsőként Ausztráliában tiltották meg a gyerekek közösségimédia-használatát, Canberra a tiltást a 16 éven aluliakra rótta ki. Hasonló intézkedésen dolgozik Szlovénia, az Egyesült Királyság, Ausztria és Spanyolország is.
Decemberben Ausztrália lett a világon az első ország, amely előírta a TikToknak, a YouTube-nak, a Snapchatnek és más nagy platformoknak, hogy töröljék a 16 év alattiak által fenntartott fiókokat, különben súlyos bírságra számíthatnak. Franciaország, Ausztria és Spanyolország is azok közé az egyre több ország közé tartozik, amelyek hasonló korlátozások bevezetésén dolgoznak – olvasható a BBC cikkében.
Európában is korhatárossá válhat a közösségi média?
Dánia is csatlakozni kíván a korai úttörőkhöz, az ausztrál példa alapján 13 év alatt betiltaná, 13-15 év közti korban pedig szülői hozzájáruláshoz kötné a fiatalok közösségi média használatát. A napokban létrejött többpárti egyezség alapján a rendelkezés nem csak a tipikus közösségi oldalakra, de akár a YouTube-ra és a Robloxra is vonatkozhat majd.
Sokkoló kutatás: veszélyes dolog derült ki a közösségi médiáról
Évekig azt hittük, hogy a TikTok és az Instagram csak a tinédzserek koncentrációját teszi tönkre. Most azonban kiderült, hogy mindenkit, szó szerint minden korosztályt magával ránt a közösségi média figyelemromboló örvénye.