A 42 éves Jasveen Sangha még tavaly vallotta be bűnösségét több vádpontban, köztük abban is, hogy olyan kábítószert értékesített, amely halált okozott, és amely végül Matthew Perryhez is eljuthatott. Az ügyészek szerint a nő észak-hollywoodi otthona valóságos „drogközpontként” működött, ahol tehetős és befolyásos ügyfeleknek árult különféle szereket – számolt be a BBC.

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP
A világszerte ismert színészt 2023 októberében találták holtan Los Angeles-i otthonában. A vizsgálatok megállapították, hogy halálát a ketamin akut hatása okozta. A szert orvosi körülmények között alkalmazzák altatóként, ugyanakkor hallucinogén hatása is van, és szigorú felügyelet mellett kellene használni.
A bíróságon a színész családtagjai is megszólaltak. Ahogy az Origo is megírta, a lehető legsúlyosabb büntetést követelték azzal a nővel szemben, akit a tragédia egyik fő felelősének tartanak.
Matthew Perry anyja hangsúlyozta: a vádlott „helyrehozhatatlan károkat” okozott, és a lehető legsúlyosabb büntetést kérte. A bíró végül úgy fogalmazott, hogy a nőnek felelnie kell tetteiért, és azt is kiemelte, hogy hosszú ideig nem mutatott megbánást.

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP
A házkutatás során a hatóságok jelentős mennyiségű kábítószert találtak, köztük ketamint tartalmazó ampullákat, valamint más szereket is. A nyomozók szerint a nő éveken át árusította a drogokat.
Az ügyben több más érintett is bűnösnek vallotta magát, köztük orvosok és a színész egyik közeli segítője. A hatóságok szerint a szereplők kihasználták a színész függőségét, és ezzel közvetve hozzájárultak a halálához.
A bírósági eljárások egy része még nem zárult le, további ítéletek a következő hónapokban várhatók.
Börtönbe került egy orvos Matthew Perry halála miatt
Korábban több mint két év börtönre ítélték azt a Los Angeles-i orvost, Salvador Plasenciát, aki ketaminnal látta el a Jóbarátok sztárját a halála előtti hetekben. A vádak szerint a 43 éves doktor kihasználta Matthew Perry függőségi problémáit.
Megható gesztussal tisztelegnek Matthew Perry emléke előtt
Két év telt el a világszerte ismert színész halála óta, ám az emlékezés nem halványult. Matthew Perry nyughelye most egy olyan jelképes kiegészítést kapott, amely egyszerre szól a pályatársakról, a rajongókról és egy ikonikus korszakról.