A Sydney-i Egyetem kutatói több mint 53 ezer, átlagosan 63 éves résztvevő adatait elemezték az Egyesült Királyság Biobank adatbázisából. A vizsgálat során az emberek hét napig mérőt viseltek, amely rögzítette az alvás és a fizikai aktivitás idejét, valamint étkezési szokásaikat is felmérték. A kutatók azt találták, hogy már apró napi javítások is mérhető hatást gyakorolnak a szívre – írja a Focus.

Hogyan erősítheti a szívet?
- 11 perccel több alvás,
- 4,5 perccel több mérsékelt vagy intenzív mozgás (például lépcsőzés, gyors gyaloglás),
- 30 grammal több zöldség.
A szakértők ezt az egyszerű képletet 5 + 11 + 30 néven emlegetik. A kutatás nyolc éven át követte a résztvevőket, akik közül 2034-en szenvedtek súlyos szív- és érrendszeri eseményt – köztük szívrohamot, stroke-ot és szívelégtelenséget. A tudósok megállapították, hogy az optimális életmódbeli kombináció a következő volt:
nyolc-kilenc óra alvás, legalább 42 perc mérsékelt vagy intenzív mozgás naponta és egészséges, változatos étrend.
Ez a kombináció 57 százalékkal csökkentette a súlyos szívproblémák kockázatát azokhoz képest, akik keveset aludtak, ritkán mozogtak és rosszul étkeztek. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a kis, fenntartható változtatások nagyobb hatással lehetnek, mint ha valaki egyetlen területet radikálisan próbálna javítani. Nicholas Koemel, a tanulmány vezető szerzője így fogalmazott:
Ne becsüljük alá, milyen fontosak az apró napi szokásmódosítások – ezek valós, fenntartható hatást gyakorolhatnak a szív egészségére.”
Egészséges szív, hét egyszerű szokás
Az American Heart Association szerint a szív védelme érdekében érdemes:
- Abbahagyni a dohányzást
- Egészségesen étkezni
- Rendszeresen mozogni
- Felesleg esetén leadni a túlsúlyt
- Figyelni a vérnyomást
- Figyelni a koleszterinszintet
- Figyelni a vércukorszintet
Már napi néhány perc extra alvás, egy kis séta vagy lépcsőzés és egy-két adag zöldség hozzáadása az étrendhez jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A siker kulcsa: apró, fenntartható lépések, nem radikális változtatások. Korábban az Origo beszámolt arról, hogy táplálékkiegészítők, amik segítik a szív egészségét.