Verekedés miatt szakadt félbe egy virrasztás a mexikói Veracruzban, miután két nő a gyászoló tömegben jött rá, hogy mindketten az elhunyt szeretői voltak – írja a DailyMail.

Fotó: DailyMail
A drámai esetről felvétel is készült, amin hallható, ahogy az egyik gyászoló odalép a koporsóhoz, és az suttogja: „Szerelmem, hiányozni fogsz.”
Az elhunyt mellett álló másik nő erre a kijelentésre felpattant, és kérdőre vonta az asszonyt. Amikor kiderült, hogy mindketten az elhunyt állítólagos barátnői voltak, a két nő egymásnak esett.
A megdöbbent gyászolók néhány pillanatig fel sem fogták, mi történik, miközben a verekedők kis híján felborították a koporsót.
Végül a jelenlevők szétválasztották a két asszonyt.
Pokoli tömegverekedés: több száz tinédzser esett egymásnak
Ahogy arról az Origo már korábban beszámolt, március végén egy nagy létszámú tinédzsercsoport gyűlt össze Chicago belvárosában, ahol rövid idő alatt kaotikus jelenetek alakultak ki. A rendbontás gyorsan eszkalálódott, autórongálások és verekedések alakultak ki, ami miatt a hatóságoknak sürgősen közbe kellett lépniük.
Felfoghatatlan, mit műveltek a meggyilkolt modell holttestével a temetőben
Ahogy arról az Origo már korábban beszámolt, tavaly októberben Milánóban 24 késszúrással végzett volt élettársa a 29 éves Pamela Geninivel. A holttest később a Strozza temetőben került, ahol a napokban ismeretlenek felnyitották a koporsót, és levágták a meggyilkolt nő fejét.