Súlyos vonatbaleset történt, 14-en meghaltak, sokan a roncsok között rekedtek – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Legalább 14 ember meghalt és 84 megsérült a Bekasi mellett történt súlyos incidensben. A vonatbaleset helyszínén versenyt futnak az idővel a mentőcsapatok, több túlélő még mindig a roncsok között van.
Vágólapra másolva!

Legalább 14 halálos áldozatot követelt egy súlyos vonatbaleset, amely Nyugat-Indonéziában, Bekasi városánál történt hétfő késő este. A szerencsétlenségben 84-en megsérültek, többeket válságos állapotban szállítottak kórházba. A hatóságok szerint a mentés még mindig tart, mivel több utas a roncsok közé szorult – írja a Sky News.

Súlyos vonatbaleset történt Nyugat-Indonéziában
Súlyos vonatbaleset történt Nyugat-Indonéziában – Fotó: RAHMAT DIAN / NurPhoto

Drámai eseménysor vezetett a súlyos vonatbalesethez

A vonatbaleset egy egymást követő ütközéssorozat eredménye volt. Egy elővárosi személyvonat először egy síneken rekedt taxival ütközött. A szerelvény emiatt megállt, majd rövid idővel később egy távolsági vonat is belerohant ugyanabba a szerelvénybe. A második ütközés volt a legsúlyosabb, amely különösen a női kocsit érintette.

Mohammad Syafii, Indonézia katasztrófavédelmi és mentőszolgálatának vezetője szerint több túlélő is a roncsok között van, akik még életben lehetnek. 

Vannak, akik még most is élnek, de be vannak szorulva, és nagyon óvatos mentésre van szükség

 – mondta. A kimentéshez speciális szakembereket és eszközöket is bevetnek.

A PT KAI állami vasúttársaság közlése szerint 84 sérültet szállítottak kórházba, közülük többen súlyos állapotban vannak. A helyszíni beszámolók szerint a szerelvények annyira összeroncsolódtak, hogy a mentés lassan és rendkívül körültekintően halad.

A balesetben érintett taxi egy helyi flottához tartozott, amely közölte: együttműködik a hatóságokkal a vizsgálat során. Az indonéz elnök bejelentette, hogy a térségben felüljáró építését tervezik a forgalmi problémák enyhítésére, és hangsúlyozta, hogy az ország vasúthálózatának egy része elavult és nem megfelelően karbantartott. A halálos indonéziai vonatbaleset ismét rávilágított Indonézia közlekedési rendszerének sérülékenységére. A hasonló tragédiák nem ritkák: 2024-ben Nyugat-Jáva tartományban egy másik vonatütközés négy halálos áldozatot követelt.

Két vonat frontálisan ütközött, rengeteg a sérült

Összeütközött két vonat a dán fővárostól, Koppenhágától északra. A vonatbalesetben tizenheten megsérültek, négyen életveszélyesen.

 

Négyszáz utassal kisiklott egy vonat Oroszországban

Súlyos balesetről számoltak be az oroszországi Uljanovszki régióból. Egy vonat hét kocsija kisiklott, a balesetben több mint ötven utas megsérült.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!