Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Blue Origin New Glenn rakétája Cape Canaveralnél, a Launch Complex 36 indítóállásnál semmisült meg egy úgynevezett hotfire test során. A látványos floridai rakétarobbanás óriási tűzgömböt okozott, a felvételeken pedig jól látszott, ahogy a New Glenn rakéta pillanatok alatt lángba borul – írja a NewYorkPost.

Blue Origin rakéta: sérültekről nem érkezett hír
A Blue Origin közlése szerint minden dolgozóval sikerült elszámolni, sérültekről nem érkezett jelentés. Jeff Bezos később arról írt, hogy még túl korai megmondani, mi okozta a hibát, de már dolgoznak a kivizsgáláson.
A robbanás azért is különösen kellemetlen a vállalatnak, mert a New Glenn rakéta az Amazon műholdas internetprogramjához is fontos szerepet kapott volna. A tervek szerint a rakéta 48 műholdat állított volna pályára.
Elon Musk is megszólalt a robbanás után
A történtekre Elon Musk is reagált, aki röviden annyit írt: „A rakéták nehezek.” A mondat jól mutatja, mekkora technológiai kockázattal jár a nehézrakéták fejlesztése, még a világ leggazdagabb cégei számára is.
A NASA jelezte, hogy figyeli az eset következményeit, és megvizsgálják, lehet-e hatása az Artemis-programra és a holdbázissal kapcsolatos tervekre.
Nem hiszed el, mi készül az űrben: drónhadsereg fogja őrizni a Holdat?
A NASA hivatalosan is megkezdte egy állandó holdi élethez szükséges infrastruktúra kiépítését. Megrendelték a Hold-bázis fejlesztéséhez szükséges holdkompokat, holdjárókat és drónokat az amerikai űripari vállalatoktól. Már jövőre az űrben gyakorolhatnak az űrhajósok.
Meglepő döntést hozott a NASA, így fognak építkezni a Holdon
Újabb fontos lépést jelentett be a NASA a Hold meghódítására irányuló programjában. Az amerikai űrügynökség ismertette azokat a robotikus eszközöket és technológiákat, amelyek egy jövőbeli állandó holdbázis kiépítését szolgálhatják. A tervek között önálló leszállóegységek, ugró drónok, holdjárók és energiatermelő rendszerek is szerepelnek.