Demi Moore simán lenyomta a fiatal sztárokat Cannes vörös szőnyegén

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Cannes vörös szőnyegén idén is egymást érték a világsztárok, de egyértelműen Demi Moore vitte el a show-t. Demi Moore megjelenése percek alatt felrobbantotta a közösségi médiát, és azóta is rengetegen beszélnek róla.
Vágólapra másolva!

A 63 éves színésznő már az érkezésével hatalmas feltűnést keltett a francia Riviérán. Demi Moore egy különleges, pöttyös Jacquemus szettben jelent meg a fotósok előtt, miközben az erős szél folyamatosan belekapott a hajába és a ruhájába is — a képek mégis inkább filmszerűek lettek, mint kínosak – írja a DailyMail.

Demi Moore brutálisan dögös megjelenésével pillanatok alatt felrobbantotta Cannes vörös szőnyegét.
Demi Moore brutálisan dögös megjelenésével pillanatok alatt felrobbantotta Cannes vörös szőnyegét Fotó: LUCA CARLINO / NurPhoto

Demi Moore idén is letarolta Cannes vörös szőnyegét

Később az esti nyitóceremóniára is átöltözött, ahol egy csillogó, váll nélküli fehér ruhában jelent meg, látványos gyémántékszerekkel. A rajongók szerint egyszerűen lehetetlen volt nem őt nézni.

Demi Moore brutálisan dögös megjelenésével pillanatok alatt felrobbantotta Cannes vörös szőnyegét
Demi Moore brutálisan dögös megjelenésével pillanatok alatt felrobbantotta Cannes vörös szőnyegét Fotó: SAMEER AL-DOUMY / AFP

A színésznő ráadásul nem véletlenül kap most ekkora figyelmet: a Szer című filmje tavaly Cannes egyik legnagyobb szenzációja volt, idén pedig már a fesztivál zsűrijében foglal helyet.

Nem csak Demi Moore kavarta fel Cannes-t

A vörös szőnyegen több hollywoodi legenda is feltűnt. A 92 éves Joan Collins új filmje miatt érkezett a fesztiválra, míg a 88 éves Jane Fonda szintén megjelent az eseményen, de az este végére mégis Demi Moore neve uralta az internetet.

 

 

Demi Moore meztelenkedése máris rekordot döntött

A 61 éves színésznő testhorrorja már a legnézettebb művészfilm lett a Mubinál. Demi Moore komoly díjesőre számíthat A szer című filmmel.

Demi Moore a házassága előtti éjszakán csalta meg későbbi férjét

Megszökött a saját lánybúcsújáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!