Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHárom női holttestet emeltek ki a hatóságok a tengerből szerda reggel az angliai Brightonban – írja a People.

Fotó: Unsplash
A Sussex-i rendőrség közölte, hogy szerda hajnalban kaptak riasztást, mi szerint három nő – ismeretlen körülmények között – a hullámzó tengerbe került, és nem tudnak partra úszni.
Az áldozatok holttestét később a La Manche-csatornából emelték ki Londontól délre.
„Jelenleg is folyik a nyomozás a három áldozat személyazonosságának megállapítása és a történtek pontos kiderítése érdekében” – közölte Adam Hays főfelügyelő.
Négy holttestet húztak ki a vízből Károlyvárosnál
Ahogy arról az Origo már beszámolt, május elején négy halott férfire bukkantak Károlyváros megyében. A holttestek közül hármat a horvát–szlovén határfolyónak számító Kupában, egyet pedig a Mreznicában találtak meg. A hatóság tájékoztatása szerint bűnügyi vizsgálat indul az ügyben. Az áldozatok személyazonosságát és haláluk pontos okát boncolással próbálják megállapítani.
Szeméttelepen találták meg az eltűnt turista feldarabolt holttestét
A spanyol csendőrség egy szeméttelepen találta meg az eltűnt 56 éves belga állampolgár, Katty Oosterlinck holttestét Puerto del Rosario városában. A nő halálának okát és körülményeit a hatóságok jelenleg vizsgálják.