Megszólaltak a tudósok: ezért van ennyi jobbkezes

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A világ szinte mindenhol a jobbkezes emberekhez alkalmazkodott. Egy friss kutatás szerint a jobbkezesség kialakulása szorosan összefügghet azzal, hogy az ember ősei két lábra álltak és egyre fejlettebb aggyal rendelkeztek.
Vágólapra másolva!

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint az emberek körülbelül 90 százaléka jobbkezes, és ennek oka nem csupán megszokás vagy társadalmi hatás. A vizsgálatok alapján a jobbkezesség már az anyaméhben elkezd kialakulni, majd gyermekkorban és serdülőkorban tovább erősödik – írja a NewYorkPost.

A kutatók szerint a jobbkezesség kialakulása szorosan összefügghet az emberi agy fejlődésével és a két lábon járással.
A kutatók szerint a jobbkezesség kialakulása szorosan összefügghet az emberi agy fejlődésével és a két lábon járással Fotó:Illusztráció/Unplash

A jobbkezesség az emberi evolúcióval függhet össze

A kutatók több főemlősfajt is összehasonlítottak, és arra jutottak, hogy az embereknél sokkal erősebb az egyik kéz dominanciája, mint más primátusoknál. A kisebb agyú és kevésbé felegyenesedett fajoknál jóval gyakoribb a kétkezesség vagy a váltott kézhasználat.

A tudósok szerint a jobbkezesség kialakulása összefügghet a két lábon járással és az agy fejlődésével. Ahogy az ember egyre összetettebb mozgásokat végzett, az agy bizonyos területei specializálódtak.

Dr. Thomas A. Püschel szerint ez az első olyan kutatás, amely egyszerre több elméletet is megvizsgált az emberi kézdominancia eredetéről.

Az agy folyamatosan alkalmazkodik

A kutatás szerint a domináns kéz főként a precíz, finom mozgásokra specializálódik, míg a másik kéz inkább az egyensúlyozásban és stabilizálásban segít.

A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az agy képes alkalmazkodni. A nem domináns kéz rendszeres használata új idegi kapcsolatok kialakulását segítheti elő, ezt nevezik neuroplaszticitásnak.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jobbkezesség oka még mindig nem teljesen tisztázott, mert környezeti és fejlődési tényezők is szerepet játszhatnak.

Megoldhatták az emberiség egyik legnagyobb rejtélyét: ezért jobbkezes szinte mindenki

Brit kutatók szerint végre megszülethetett a válasz. Évtizedek óta keresik ugyanis a szakértők a választ arra, hogy vajon miért jobbkezes az emberek döntő többsége?

Kiderült a válasz: ezért jobbkezes az emberek többsége

Miért jobbkezes az emberek többsége, miközben a balkezesség is teljesen természetes lehetne? Egy új kutatás szerint a jobbkezesség nem velünk születik, hanem meglepően gyorsan alakul ki életünk korai szakaszában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!