Vérfürdő a sürgősségin: mosolyogva késelte meg az orvost a beteg

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Brutális támadás történt egy londoni kórház sürgősségi osztályán, ahol egy beteg késsel rontott rá az őt kezelő orvosra. A késelés során az ötvenes éveiben járó doktort többször megszúrták, miközben kollégái és betegek is a közelben voltak.
Vágólapra másolva!

A londoni kórházi késelés kedden hajnalban történt a nyugat-londoni Hillingdon Kórház sürgősségi osztályán. A támadó egy 27 éves férfi volt, akit éppen kezeltek az intézményben, amikor váratlanul rátámadt az orvosra.

 késelés
Egy sérültje van a kórházi késelésnek - Illusztráció
Fotó: Illusztráció/Shutterstock 

A szemtanúk szerint a férfi egy nagy késsel esett neki az ötvenes éveiben járó doktornak a folyosón. Az orvos a földre került, miközben a támadó tovább szurkálta.

Egy jelenlévő arról számolt be, hogy a férfi közben vigyorgott.

„Mosolygott, miközben szurkálta az orvost” – mondta a szemtanú. Hozzátette, hogy a rendőrök kevesebb mint egy percen belül a helyszínre értek, mivel éppen egy másik ügy miatt már a kórházban tartózkodtak.

A rendőrök lefogták és elvezették a támadót, aki a beszámolók szerint még ekkor is mosolygott az emberekre. A férfit emberölési kísérlet és súlyos testi sértés gyanújával vették őrizetbe.

A hatóságok szerint a támadó feltehetően mentális problémákkal küzd.

A megszúrt orvost azonnal ellátták ugyanabban a kórházban. A rendőrség közlése szerint sérülései nem életveszélyesek, és várhatóan nem szenved maradandó károsodást.

A Hillingdon Hospitals NHS Foundation Trust közleményben reagált az esetre. A kórház hangsúlyozta, hogy minden támogatást megadnak a dolgozóknak, és elfogadhatatlannak neveztek bármilyen erőszakot az egészségügyi személyzettel szemben – írja a Mirror.

Az eset ismét ráirányította a figyelmet a brit egészségügyben dolgozókat érő erőszakos támadásokra. Az adatok szerint Angliában 2024-re öt év alatt megduplázódott a sürgősségi osztályokon dolgozó ápolók és egészségügyi alkalmazottak elleni erőszakos incidensek száma. Tavaly összesen 4054 ilyen esetet regisztráltak, ami napi átlagban több mint 11 támadást jelent.

Késelés a svájci pályaudvaron

Négy ember megsérült egy svájci vasútállomáson történt támadásban csütörtök reggel. A késelés a winterthuri pályaudvaron történt, ahol a beszámolók szerint a támadó kiabálva rontott az emberekre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!