Hivatalos: nevet változtatott Nicolas Cage

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hivatalosan is nevet változtatott az Oscar-díjas színész. Nicolas Cage elárulta, hogy tavaly jogilag is megváltoztatta nevét, végleg maga mögött hagyva híres családnevét, a Coppolát.
Vágólapra másolva!

A színész, aki Nicolas Kim Coppola néven született, egy interjújában beszélt arról, miért döntött úgy, hogy hivatalosan is felveszi régóta használt művésznevét. Elmondása szerint fontos volt számára, hogy saját identitást építsen fel Hollywoodban, és ne csupán a legendás Coppola család egyik rokonaként tekintsenek rá - írja a People.

Nicolas Cage
Nicolas Cage nem akart a legendás család árnyékában élni. Fotó: Persona Stars / NORTHFOTO

Nicolas Cage elhagyta a Coppola nevet

 

Én Nick Cage vagyok az életben és a kamerák előtt is

– fogalmazott az interjúban. Hozzátette: inkább szeretne a saját családjának meghatározó alakja lenni, mint egy másik híres dinasztia árnyékában élni. A „Cage” nevet részben a Marvel képregények Luke Cage karaktere inspirálta, de hatással volt rá az avantgárd zeneszerző, John Cage neve is. A színész szerint rövid, könnyen megjegyezhető művésznevet keresett, hasonlóan olyan hollywoodi ikonokhoz, mint James Dean.

 

Cage arról is beszélt, hogy keresztnevét azért tartotta meg, mert azt édesapjától kapta, még ha annak francia írásmódja sok félreértést is okozott az évek során.

Mint mondta, az emberek gyakran „h” betűt tesznek a Nicolas névbe, ami mindig zavarta. A színész a legendás filmes Coppola család tagja: édesapja, August Coppola, Francis Ford Coppola rendező és Talia Shire színésznő testvére volt. A család további ismert tagjai között található Sofia Coppola rendező és Jason Schwartzman színész is. Cage pályafutása szinte teljes egészében a Nicolas Cage névhez kötődik, azonban karrierje elején még Coppolaként szerepelt néhány produkcióban, köztük az 1982-es Halálos idők című filmben. Elmondása szerint ekkor gyakran kapott megjegyzéseket nagybátyja, Francis Ford Coppola filmjeire utalva, ami idővel terhessé vált számára.

Úgy éreztem, nincs szükségem erre

– nyilatkozta korábban, felidézve névváltoztatásának hátterét. A színészre továbbra is mozgalmas időszak vár. Hamarosan érkezik a Spider-Noir című sorozat, amelyben Ben Reilly, vagyis Pókember noir-változatát alakítja. A produkció a Marvel Spider-Man: Noir képregényein alapul, és több ismert színész is szerepet kapott benne.

Emellett Nicolas Cage alakítja majd a legendás NFL-edzőt és sportkommentátort, John Maddent a készülő Madden című filmben, amely várhatóan november végén kerül a mozikba. Korábban az Origo beszámolt arról, hogy Nicolas Cage milliókat utasított vissza gyermekei miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!