Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNukleáris fegyver alkalmazására felkészítő hadgyakorlat kezdődött Fehéroroszországban, amelyet az orosz féllel közösen hajtanak végre. A gyakorlat során atomfegyverek szállítását és bevetésének előkészítését is modellezik.

Fotó: AFP
A fehérorosz védelmi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy megkezdődtek azok a hadgyakorlatok, amelyekben a nukleáris fegyverek harci alkalmazásáért és támogatásáért felelős egységek vesznek részt. A közlés szerint a cél annak ellenőrzése, hogy a fegyverek, katonai eszközök és speciális technikai rendszerek mennyire állnak készen a feladatok végrehajtására.
A gyakorlat során kiemelt figyelmet fordítanak az álcázásra, a nagy távolságú mozgásokra, valamint a különböző erők és eszközök alkalmazásának kiszámítására. A fehérorosz hadsereg szerint az atomfegyver-gyakorlat részeként olyan helyzeteket is modelleznek, amelyekben nukleáris fegyvereket kell szállítani és előkészíteni használatra.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a hadgyakorlatot az orosz féllel közösen hajtják végre. A két ország katonai együttműködése az elmúlt években jelentősen elmélyült, különösen azóta, hogy Vlagyimir Putyin 2023-ban bejelentette: Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba.
A Kreml akkor közölte, hogy Iszkander rakétarendszereket és olyan repülőgépeket is átadtak Fehéroroszországnak, amelyek képesek taktikai nukleáris fegyver hordozására. Moszkva szerint ezzel nem sértik meg az atomsorompó-szerződést, mivel az atomfegyverek továbbra is orosz ellenőrzés alatt maradnak, még akkor is, ha fehérorosz területen helyezik el őket.
A fehérorosz védelmi minisztérium kiemelte, hogy a nukleárisfegyver-gyakorlat „nem irányul harmadik országok ellen”, és állításuk szerint nem jelent fenyegetést a régió biztonságára.
A mostani hadgyakorlat ugyanakkor újabb figyelmeztető jel lehet Európa számára, mivel a NATO keleti szárnyán egyre nagyobb aggodalmat vált ki az orosz–fehérorosz katonai együttműködés és az atomfegyverek térségbeli jelenléte.