Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-döntőbe jutása után ismét párizsi zavargások törtek ki a francia főváros utcáin. A mérkőzés lefújását követően több helyen fosztogatások, rendbontások és rendőrök elleni támadások kezdődtek, amelyek miatt a hatóságoknak nagy erőkkel kellett közbelépniük. A PSG döntő utáni zavargások Párizsban több sérülttel és letartóztatással jártak – írja a hirado.hu.

A párizsi zavargások percek alatt káoszba fordították az ünneplést
A PSG a Bayern München elleni elődöntős párharc után biztosította helyét a Bajnokok Ligája döntőjében, az ünneplés azonban hamar erőszakba torkollott Párizs utcáin. A mérkőzés után agresszív csoportok lepték el a belváros több pontját, üzleteket próbáltak kifosztani, miközben a rendőrökre is rátámadtak.
A szerda esti zavargások során 127 embert vettek őrizetbe, és összesen 34-en sérültek meg, köztük 23 rendőr.
A rendbontások még csütörtök hajnalban is tartottak, a közösségi médiában közzétett felvételeken több helyszínen is összecsapások láthatók.
Szemtanúk beszámolói szerint a randalírozók egy része felkészülten érkezett: kapucniban, arcukat eltakarva, tűzijáték-rakétákkal felszerelkezve jelentek meg az utcákon. Többen úgy vélték, hogy ezek a csoportok nem a PSG sikerét akarták megünnepelni, hanem tudatosan balhét kerestek. Laurent Nunez belügyminiszter csütörtök reggel megerősítette, hogy a rendőröket ismét tűzijáték-rakétákkal támadták meg, miközben több üzletet is megpróbáltak feltörni. A zavargásoknak egy súlyos sérültje is van: az illető egy, a rendőrök felé irányított rakéta elsütése közben sérült meg.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 2026 eleje óta jelentősen emelkedett a rendőrök és biztonsági erők elleni erőszakos cselekmények száma Franciaországban.
Elszabadult a pokol a belvárosban – több száz tinédzser esett egymásnak
Egy nagy létszámú tinédzsercsoport gyűlt össze Chicago belvárosában, ahol rövid idő alatt kaotikus jelenetek alakultak ki. A rendbontás gyorsan eszkalálódott, autórongálások és verekedéek alakultak ki, ami miatt a hatóságoknak sürgősen közbe kellett lépniük.
Húsvéti tojásvadászatnak indult, rendőri akció lett a vége – Videó!
Káoszba fulladt egy közösségi médiában meghirdetett húsvéti program az angliai Milton Keynesben, miután a fiataloknak szervezett tojáskeresés végül rendőri intézkedésbe torkollott. A húsvéti tojásvadászat eredetileg sportcipőket és melegítőket ígért nyereményként, a tömeg azonban estére összecsapott a rendőrökkel.