Döbbenetes dolgok derültek ki a svájci késelőről – megszólalt a támadó apja

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A svájci hatóságok terroristának tartják a winterthuri pályaudvaron történt támadás gyanúsítottját, ám családja egészen másként látja a történteket. A svájci késelő édesapja szerint fia nem szélsőséges támadó, hanem mentális betegséggel küzdő ember, akinek segítségre lett volna szüksége.
Vágólapra másolva!

A svájci késelő édesapja, Ayhan Dedeler a helyi sajtónak nyilatkozva azt mondta, fia évek óta elszigetelten él, nincsenek barátai, munkája vagy párkapcsolata, és szerinte mentális állapota hosszú ideje romlik.

A svájci késelő néhány nappal a támadás előtt pszichiátriai kezelés alatt állt
A svájci késelő néhány nappal a támadás előtt pszichiátriai kezelés alatt állt - Fotó: x.com/TheDadspective

A fiam nem terrorista, hanem mentálisan beteg, és segítségre van szüksége

– fogalmazott az apa, aki szerint a 31 éves férfi szinte teljesen visszahúzódott a társadalomtól.

Elmondása szerint fia az elmúlt tíz évben nem dolgozott, nem szerzett végzettséget, és napi több doboz cigarettát is elszívott. Az apa azt is felidézte, hogy többször próbálta rávenni fiát arra, hogy változtasson az életén, ám ezek a beszélgetések gyakran vitába torkolltak - számolt be róla a New York Post.

A svájci késelő nemrég pszichiátriai kezelés alatt állt

A nyilatkozatból az is kiderült, hogy a férfit néhány nappal a támadás előtt pszichiátriai intézménybe szállították, miután összefüggéstelen kijelentéseket tett. Az apa szerint fia félt a kezeléstől, különösen az injekcióktól, ezért önként távozott az intézményből. 

Később a rendőrök ismét visszavitték, azonban az orvosok végül úgy ítélték meg, hogy nem jelent veszélyt a környezetére. Ez a döntés utólag komoly kérdéseket vetett fel a svájci hatóságok körében is. Ayhan Dedeler azt mondta, ő maga sem érti, hogyan juthattak erre a következtetésre a szakemberek.

Bár az apa elsősorban fia mentális állapotát hangsúlyozta, a svájci hatóságok szerint a férfi korábban már kapcsolatba került radikális iszlamista körökkel. A rendőrség előtt 2015 óta ismert volt, és a hatóságok szerint szélsőséges tartalmak terjesztésével is összefüggésbe hozták.

A férfi az elmúlt években egy időre Törökországba költözött, majd 2026 májusában tért vissza Svájcba. Az apa szerint azonban a történtek hátterében elsősorban fia mentális problémái állnak, és továbbra sem tudja, mi vezethetett a tragikus eseményekhez.

Gyümölcsvágó késsel támadt három emberre egy férfi – pánik tört ki az étteremben

Egy japán étteremben történt támadás rázta meg Sanghaj pénzügyi negyedét kedden dél körül. A késelés során két japán állampolgár és egy kínai nő sérült meg, egyikük sincs életveszélyben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!