Árvíz pusztít egy afrikai fővárosban, már 13 ember meghalt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az előrejelzések szerint újabb vihar várható. Ghána fővárosában az árvíz több halálos áldozattal járt, mialatt otthonok is a víz alá.
Vágólapra másolva!

Eddig már legalább 13 ember halt meg Ghána fővárosában, Accrában, miután a heves esőzések súlyos áradásokat okoztak. A kormány emiatt arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak otthon, vagy költözzenek magasabban fekvő helyre, mivel a meteorológiai ügynökség további esőzésekre és egy kelet felől közeledő nagyobb viharra is figyelmeztetett. A vasárnap esti esőzések utáni árvíz nagy része már elkezdett visszahúzódni, azonban, ahogy a mentési műveletek folytatódnak, a Ghánai Nemzeti Tűzoltóság (GNF) közlése szerint a halálos áldozatok száma akár emelkedhet is.

13 ember halálát okozta az árvíz Ghána fővárosában / Fotó: Chris Gallagher /  Unsplash (Képünk illusztráció)

Legalább 13 ember halálát okozta az árvíz Ghána fővárosában

Az alacsonyan fekvő területeket különösen súlyosan érintette a katasztrófa: a közösségi médiában terjedő videókon az látható, amint házak és járművek egyaránt víz alá kerülnek, miközben számos épület megsemmisült. Az árvíz sújtotta régióba a rendőrség, a tűzoltóság, a katonaság és a Nemzeti Katasztrófavédelmi Szervezet tagjai is kiérkeztek.

A Ghánai Nemzeti Tűzoltóság elmondása szerint eddig már több mint 470 embert mentettek ki, mialatt az áradások egy nagyobb tüzet okoztak egy gumigyárban a városban.

Mialatt a lakosságot arra kérték, hogy költözzenek magasabb fekvésű, biztonságosabb helyekre, és kerüljék az elárasztott területeken való utazást, a Ghánai Meteorológiai Ügynökség arra is figyelmeztetett, hogy kedden reggel és délután további esőzések várhatók Ghána déli részein – ahol Accra található –, ami növeli a további áradások kockázatát. Mindeközben a Ghana Grid Company Limited (GRIDCo) és a Ghana Electricity Company (ECG) óvintézkedésként ideiglenesen leállította az áramszolgáltatást a főváros árvíz sújtotta részein: egy közös nyilatkozatban kijelentették, a leállás szükségszerű volt, mivel az árvíz több alállomáson is érintette az energiainfrastruktúrát, jelentős kockázatot jelentve mind az elektromos berendezésekre, mind az üzemeltető személyzetre nézve.

Accra Afrika egyik leggyorsabban növekvő városa, több mint négymillió lakossal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint - írja a BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!