Megrázó beszámoló a halálos vonatbalesetről: „Embereket láttam vérben úszva”

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Saját sérülései ellenére is az utasok mentését szervezte az a jegyvizsgáló, akit hősként emlegetnek a Bedford közelében történt tragikus vonatbaleset után. Az ütközésben egy mozdonyvezető meghalt, mintegy száz ember pedig megsérült.
Vágólapra másolva!

Hősként emlegetik azt a jegyvizsgálót, aki saját sérülései ellenére is az utasok mentésén dolgozott a Bedford közelében történt súlyos vonatbaleset után.

bedford
Bedford vonatbalest. Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP

Bedfrod: egy ember meghalt, a jegyvizsgáló hősiesen helytállt

Mint ahogy arról az Origo is beszámolt: két, a londoni St Pancras pályaudvar felé tartó, az East Midlands Railway által üzemeltetett szerelvény ütközött össze pénteken délután. A tragédiában a mozdonyvezető életét vesztette, mintegy száz ember pedig megsérült.

Az egyik utas, Mareks Grabovskis a BBC-nek elmondta, hogy a jegyvizsgáló a baleset után is rendkívüli lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot.

Láttam rajta, hogy fájdalmai vannak, mégis rádión utasította a forgalomirányítást a vonal lezárására, miközben folyamatosan azt ellenőrizte, hogy mindenki rendben van-e

– mondta.

Grabovskis eredetileg az első kocsiba akart felszállni a 16:40-kor induló corbyi járaton, de a zsúfoltság miatt az utolsó pillanatban a hátsó kocsit választotta.

Elmondása szerint az ütközés ereje a levegőbe repítette. Rövid időre elvesztette az eszméletét, majd a földön fekve tért magához.

Embereket láttam vérben úszva, mindenhol sikolyok hallatszottak. Ez volt életem egyik legfélelmetesebb pillanata

– idézte fel.

A baleset következményei napokig érezhetők lesznek. A Bedford és Luton közötti vasútvonal várhatóan a hét végéig lezárva marad. A helyi képviselő szerint mintegy 600 méternyi vasúti pályát kell teljesen újjáépíteni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!