Rengeteg a halálos áldozata a hőségnek Franciaországban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak Franciaországban, mint az előző hónapokban. Az országba vasárnap visszatért az extrém hőség, ami nagy terhet ró az emberi szervezetre.
Vágólapra másolva!

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban – jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőség végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.

Hőség Franciaországban: az első becslések szerint legalább ezer halálesete van
Hőség Franciaországban: az első becslések szerint legalább ezer halálesete van
Fotó: MICHAEL NGUYEN / NurPhoto

„Június 24. óta körülbelül ezer a többlethalálozás száma a nem végleges adatok szerint az előző hónapokban rögzített halálesetekhez képest” – közölte a hatóság, amely a halálesetek számának 40 százalékos növekedését állapította meg.

Bár a kormány még nem hozott nyilvánosságra adatokat, Stéphanie Rist egészségügyi miniszter már szombaton arra figyelmeztetett, hogy a halálesetek száma „a szokásosnál magasabb”.

Franciaországban vasárnap visszatértek az elviselhetőbb hőmérsékletek a 11 napig tartó történelmi hőhullám után, amelyet már most intenzívebbnek tartanak, mint a 2003-ast, amelyben 15 ezren vesztették életüket. Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy a hőség késleltetett hatása az emberi szervezetre nagy terhet ró a kórházakra, és jelentős többlethalálozásra lehet számítani.

A közegészségügyi szolgálat jelentése még hiányos, miután csak az elmúlt három nap becslései szerepelnek benne, amikor is a hőhullám tetőzött, és a csúcshőmérsékletek országszerte meghaladták a 40 Celsius-fokot.

„Június 24-én több mint 1200 halálesetet regisztráltunk – minden okot beleértve –, június 25-én és 26-án pedig naponta több mint 1400 halálesetet. Összehasonlításképpen, áprilisban és májusban naponta körülbelül 900-1000 haláleset történt” – hangsúlyozta a szolgálat.

Bár a többlethalálozás minden korosztályt érint, és a sürgősségi osztályok számos hőgutát jelentettek fiatalabb embereknél is, s rögzített halálesetek 85 százaléka 65 éves és annál idősebb személyeket érint

– tette hozzá a hatóság.

A kórházak leterheltsége azonban bizonyos enyhülést mutat. A Párizs és közvetlen környéke kórházainak többségét irányító állami szerv azt jelezte, hogy az elmúlt 24 órában 10 százalékkal csökkent a sürgősségi osztályokra érkezők száma, bár a szint továbbra is jelentősen meghaladja az átlagosat. Ugyanakkor az otthonokban történt halálesetek száma – amely miatt az egészségügyi minisztérium a héten aggodalmának adott hangot – a hét közepe óta megnőtt.

„Jelentős növekedés figyelhető meg a háziorvosok által feljegyzett halálesetek számában – körülbelül 40 százalékos –, elsősorban a párizsi régióban”

– hívta fel a figyelmet a szakszolgálat.

Philippe Juvin, a párizsi Pompidou Kórház sürgősségi osztályának vezetője és nemzetgyűlési képviselő az idősek mellett két másik, nagyon veszélyeztetett csoportot is kiemelt: a hajléktalanokat és a pszichiátriai zavarokkal küzdő embereket, mind a betegségük, mind a kezelésük mellékhatásai, köztük a kiszáradás veszélye miatt.

Stéphanie Rist egészségügyi miniszter vasárnap a BFM hírtévében úgy vélte, hogy „bár a hőhullám meteorológiailag összehasonlítható a 2003-assal, egészségügyi szempontból valószínűleg nem leszünk ugyanabban a helyzetben”.

A miniszter úgy vélte, hogy „2003-ban még nem rendelkeztünk ugyanolyan orvosi ismeretekkel a hőhullámokkal kapcsolatban. Nem voltak ugyanolyan állami szolgálataink és szervezettségünk sem, például az idősotthonokban”, mint jelenleg. „Látjuk, hogy a megelőző intézkedéseknek és az idősotthonokban a szobák hűtésének köszönhetően valószínűleg nem fogjuk ugyanazt a többlethalálozást tapasztalni” – mondta.

Egymást taposták a légkondicionálókért, pánikhangulat tört ki a hőség miatt

Extrém hőhullám sújtja Európát. Több száz iskolában szünetel a tanítás, a hőség fennakadásokat okoz a közlekedésben, és több halálos áldozatot is követelt. Franciaországban a vásárlók megrohamozták a boltokat az utolsó légkondicionálókért és hűtőberendezésekért.

Így használjuk a légkondicionálót a kánikulában!

Szeretné a lehető leghatékonyabban kihasználni a beltéri klímát a lehető legalacsonyabb energiafogyasztás mellett a kánikulában? Segítünk a légkondi használatában, hogy pénzt spóroljon, de ne is izzadjon otthon. A részletekért látogasson el az Origo oldalára!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!