Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA közösségi médiában megjelent videón egy nő látható, amint egy átlátszó műanyag dobozt visz magával Szantorini egyik legnépszerűbb településén, Oiában. A dobozban hamunak tűnő anyag volt, amelyet a nő séta közben fokozatosan szétszórt az utcákon. A csoport többi tagja közben Bob Marley egyik legismertebb dalát, a Three Little Birds című számot énekelte, amelynek legismertebb sora az „Everything's Gonna Be Alright”.

Amikor az utolsó szem hamu is kihullott a dobozból, a résztvevők tapsolni kezdtek. A beszámolók szerint az elhunyt utolsó kívánsága volt, hogy hamvait a népszerű görög szigeten szórják szét, számolt be az esetről a Daily Mail.
Azonnal kitört a botrány Szantorinin
A megható búcsúnak szánt gesztus azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. A helyi kereskedelmi kamara egyik képviselője felháborodva nyilatkozott a görög sajtónak. Szerinte elfogadhatatlan, hogy bárki ellenőrzés nélkül hamvakat szórjon szét a sziget utcáin.
Ez egy egészségügyi bomba. Nálunk állandóan fúj a szél. A hamu mindenhová eljutott: járókelőkre, üzletekre és lakóházakra is. Valahol meg kell húzni a határt
– fogalmazott.
Nem lehet bárhol szétszórni a hamvakat
Bár Görögországban bizonyos esetekben engedély nélkül is lehetséges hamvak szétszórása, ezt nem lehet akárhol megtenni. A szabályok szerint erre elsősorban kijelölt emlékhelyeken vagy távoli, lakatlan természeti területeken van lehetőség.
Sokan inkább a tengert választják végső nyughelyül szeretteik számára. Ilyenkor hajóval távolabb mennek a parttól, és ott tartják meg a búcsúszertartást.
A Szantorinin történtek ezért több helyi szerint egyértelműen átléptek egy határt.
Egyre nagyobb a feszültség a turisták miatt
Szantorini évek óta küzd a tömegturizmus következményeivel. A sziget ikonikus fehér házai és lenyűgöző kilátása évente turisták millióit vonzza, a helyiek szerint azonban a zsúfoltság már a mindennapi életet is megnehezíti.
A hatóságok tavaly új intézkedéseket vezettek be a látogatók számának szabályozására.
Turistaadót vetettek ki, korlátozták egyes területek megközelítését, és felmerült a napi látogatószám maximalizálása is.
Nem ez az első hasonló botrány
A mostani eset ráadásul nem egyedülálló. Tavaly Törökországban robbant ki hasonló vita, amikor brit turisták egy csoportja egy népszerű tengerparti fürdőhely közelében szórta a vízbe egy elhunyt hozzátartozó hamvait.
A helyiek attól tartottak, hogy a hamvak szennyezhetik a tengervizet, ezért egészségügyi vizsgálatot is kezdeményeztek. Később ugyan kiderült, hogy a vízmintavétel egy rutinellenőrzés részét képezte, a történet így is komoly felháborodást váltott ki.
Most pedig úgy tűnik, Szantorini lakói is egyre nehezebben viselik azokat a turistákat, akik szerintük nem tisztelik sem a helyi szabályokat, sem a sziget lakóit.
Erről is írtunk korábban az Origón:
Titokzatos rengések rázták meg Szantorinit – kiderült, mi rejtőzik a mélyben
Ez év elején több tízezer földmozgás rázta meg a görög Szantorini szigetét és a környéket. A kieli Helmholtz Óceánkutató Központ munkatársai azonosították a földrengések hátterében álló magmamozgásokat.
Magyaroknak is fizetniük kellhet ezt az adót görögországi nyaralásukon
Húsz euró idegenforgalmi adót kell fizetniük július 1-jétől a tengerjáró hajókon nyaraló turistáknak, ha ki akarnak szállni Míkonosz és Szantorini szigetén – közölte a görög pénzügyminisztérium. Tavaly az adót csúcsszezonban kellett megfizetni, idén azonban már korábbi időponttól.