Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA jövő légi közlekedése egy lépéssel közelebb került a valósághoz: a NASA kísérleti gépe először lépte át a hangsebességet. A szakemberek szerint ez az áttörés új korszakot nyithat az utazásban, hiszen egy modern szuperszonikus repülőgép akár néhány óra alá szoríthatja a transzatlanti járatok menetidejét. Ha a fejlesztés sikeres lesz, a London és New York közötti út ismét rekordidő alatt lesz teljesíthető – írja a Daily Mail.

Áttörést ért el a szuperszonikus repülőgép, visszatérhet a Concorde álma
A NASA X-59 szuperszonikus repülőgépe június elején hajtotta végre első hangsebesség feletti repülését. A 247 millió dolláros kísérleti gép elérte a Mach 1,1-es sebességet, vagyis megközelítőleg az 1150 km/órát. A teszt során a repülőgép több mint 13 ezer méteres magasságba emelkedett, és 81 percig tartó repülése során fontos mérföldkőhöz érkezett. A NASA célja azonban ennél is nagyobb: a következő teszteken a gépet akár Mach 1,4-es, majd később Mach 1,6-os sebességre is felgyorsíthatják. Ez már közel kétszerese a hagyományos utasszállító repülőgépek sebességének.
A hangrobbanás lehet a kulcs a szuperszonikus utazás visszatéréséhez
A Concorde egyik legnagyobb problémája a rendkívül hangos hangrobbanás volt, amely miatt a szuperszonikus repülés lakott területek felett sok helyen tiltottá vált. Az X-59 éppen ezt a problémát próbálja megoldani különleges kialakításával.
A gép hosszú, keskeny orrát úgy tervezték, hogy szétszórja a lökéshullámokat, így a földön már nem egy robbanásszerű dörrenés, hanem csupán egy halk „puffanás” hallatszik.
A szokatlan forma miatt a pilótafülkéből nincs közvetlen előretekintés: a pilóta kamerák és kiterjesztett valóságot használó kijelzők segítségével navigál.
Ha a tesztek sikerrel járnak, a NASA az adatokat megosztja a szabályozó hatóságokkal, ami megnyithatja az utat a csendes szuperszonikus utasszállítás előtt. Ez akár azt is jelentheti, hogy néhány éven belül újra valósággá válhatnak a négy óránál rövidebb transzatlanti repülőutak – immár a Concorde hibái nélkül.
A szuperszonikus álom megvalósulása: így szárnyalt először a Concorde
1969. április 9. egy mérföldkő a repülés történetében: ezen a napon szállt fel először a levegőbe a világ egyik legismertebb szuperszonikus utasszállítója. A Concorde nem csupán technológiai csoda volt, hanem a luxus, az innováció és az emberi mérnöki teljesítmény szimbóluma.
Ezért ért véget a Concorde több évtizedes legendás pályafutása
A világ egyik legismertebb szuperszonikus repülőgépe, a Concorde, 2003. október 24-én teljesítette utolsó menetrend szerinti járatát, ezzel véget ért egy korszak a polgári repülésben.