Olcsóbb és biztonságosabb nyaralásra vágyik? Így utazzon 2026-ban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A nyári nyaralás 2026-ban sokaknak már nem egyszerűen arról szól, hová lenne jó elmenni, hanem arról is, hogyan lehet kiszámíthatóbban és okosabban foglalni. Az utazás idén drágább, bizonytalanabb és sokszor rugalmasabb tervezést igényel, ezért érdemes néhány régi szokást újragondolni.
Vágólapra másolva!

2026 nyarán az utazás tervezését egyszerre befolyásolják az emelkedő repülőjegyárak, az üzemanyagköltségek, a geopolitikai feszültségek és a túlzsúfolt turistacélpontok. A KAYAK nyári jelentése szerint a repülések iránti érdeklődés továbbra is erős, miközben az árak magasabbak, ezért sok utazó inkább az időpontokon, az úti célon vagy az utazás hosszán változtat.

Utazás 2026 nyarán: öt új szabály, amit érdemes betartani
Utazás 2026 nyarán: öt új szabály, amit érdemes betartani
Fotó: freepik / Magnific

Utazás 2026 nyarán: Először a repülőjegyet érdemes lefoglalni

A korábbi években sokan előbb kiválasztották az úti célt és a szállást, majd csak ezután kerestek repülőjegyet. Idén ez könnyen drágább megoldás lehet. 

A magasabb üzemanyagárak és a változó útvonalak miatt a repülőjegyek ára gyorsan emelkedhet, ezért egy jó árú járat megtalálása után érdemes ahhoz igazítani a nyaralás többi részét.

A Reuters friss összefoglalója szerint 2026 nyarán jelentősen drágultak a repülőjegyek: a nemzetközi jegyárak pedig 22 százalékkal is magasabbak lehetnek az előző évhez képest.

Blank plane tickets for business trip travel or vacation journey isolated vector illustration
Idén érdemes először a repülőjegyet megvásárolni és aköré felépíteni az utazást
Fotó: macrovector_official / Magnific

Rövidebb, közelebbi utak jöhetnek divatba

Sokan nem mondanak le a nyaralásról, inkább közelebb keresnek úti célt. A hosszú, drága, tengerentúli utak helyett egyre vonzóbbak a rövidebb kiruccanások, a regionális célpontok, az autós utak vagy a néhány napos pihenések.

Ez a trend nemcsak Amerikában, hanem Európában is érezhető: 

a költségek miatt sokan nem feltétlenül távoli luxusnyaralásban gondolkodnak, hanem egyszerűbb, jobban kontrollálható utazásban. 

A Deloitte 2026-os nyári felmérése szerint az utazási költségek emelkedése már érezhetően átalakítja a nyaralási terveket.

Érdemes lehet a rövidebb, akár autós nyaralásokon is elgondolkodni
Érdemes lehet a rövidebb, akár autós nyaralásokon is elgondolkodni
Fotó: freepik / Magnific

Az utazás új kedvencei: hűvösebb és nyugodtabb helyek

A mediterrán nyaralás továbbra is népszerű, de a hőség, a tömeg és a magas árak miatt sok utazó már más irányba nézelődik. 

Egyre többen keresnek hűvösebb városokat, északi országokat, természetközeli helyeket vagy olyan úti célokat, ahol kevésbé kell tartani a nyári kánikulától.

A „coolcation”, vagyis a hűvösebb nyári úti célok keresése 2026-ban látványosan erősödik. A Trip.com adatai szerint jelentősen nőtt az érdeklődés a mérsékeltebb klímájú nyári úti célok iránt, miközben sokan a zsúfolt, forró déli helyszínek helyett inkább Skandináviát, Izlandot vagy más északi térségeket választanának.

A coolcation – azaz „hűvös nyaralás” – lényege, hogy az utazók nem a napsütést és a forró tengerpartot keresik, hanem a természetközeli, hűvösebb, nyugodtabb helyszíneket
A coolcation – azaz „hűvös nyaralás” – lényege, hogy az utazók nem a napsütést és a forró tengerpartot keresik, hanem a természetközeli, hűvösebb, nyugodtabb helyszíneket
Fotó: wayhomestudio / Magnific

Nem mindenki Európát választja

Aki mégis hosszabb útra indulna, annak idén nem feltétlenül Európa az első választása. A forrás szerint Latin-Amerika több utazásszervezőnél is erősödik, különösen Costa Rica, Guatemala vagy a természetközeli, kalandosabb útvonalak iránt nőtt az érdeklődés.

Ennek oka részben az, hogy sok utazó kiszámíthatóbb, kevésbé túlzsúfolt, mégis különleges élményt keres. A klasszikus tengerparti pihenés mellett egyre vonzóbbak azok az utak, amelyekben természet, kultúra, aktív program és pihenés is van.

A tengerpartok mellet egyre vonzóbbak a túrázós, természetközelibb helyek
A tengerpartok mellet egyre vonzóbbak a túrázós, természetközelibb helyek
Fotó: tawatchai07 / Magnific

A rugalmasság most többet érhet, mint az olcsó ár

2026 nyarán különösen fontos lehet, hogy ne csak az árat nézzük foglaláskor. A lemondási feltételek, a módosítható repülőjegyek, a rugalmas szállásfoglalás és az utasbiztosítás most sok kellemetlenségtől megóvhatja az utazókat.

A bizonytalanabb nemzetközi helyzet, a dráguló repülés és az időjárási szélsőségek miatt érdemes olyan csomagot választani, amelynél probléma esetén van mozgástér. Ez valamivel többe kerülhet, de egy elmaradt járat, hirtelen útvonalmódosítás vagy egészségügyi gond esetén sokkal biztonságosabb döntés lehet.

Kössön utasbiztosítást és válasszon olyan csomagot amelyben van mozgástér, hogy semmilyen fennakadás ne ronthassa el az utazását
Kössön utasbiztosítást és válasszon olyan csomagot amelyben van mozgástér, hogy semmilyen fennakadás ne ronthassa el az utazását
Fotó: rawpixel.com / Magnific

A nyári utazás tehát nem tűnt el, csak átalakult: 2026-ban azok járhatnak a legjobban, akik nem ragaszkodnak görcsösen egyetlen úti célhoz, hanem figyelik az árakat, rugalmasan terveznek, és időben gondoskodnak a biztonságos foglalásról – foglalta össze a BBC.

Ez is érdekelheti:

A horvát nyaralásod rémálommá válhat, ha ennek nem jársz utána: durva büntetés lehet a vége

A horvát tengerparton a parkolás könnyen drága hibává válhat, ha nem figyelünk a szabályokra. Horvátország sok autóst meglep.

Görögország 13 legjobb strandja: lenyűgöző tengerpartok, amikről lehet, eddig nem is hallottál

A görög tengerpartot az Égei- és a Jón-tenger kristálytiszta vize, változatos öblei és hosszú, napfényes strandjai teszik különlegessé. Görögország minden utazót könnyen elvarázsol.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!