Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz állatmentés június elején kezdődött a New York állambeli Long Islanden, miután a házban élő 54 éves nő lánya bejelentést tett, és a hatóságok átvizsgálták a családi házat. Az ingatlanból eddig összesen 155 állatot – köztük két kutyát – hoztak ki, de a szakemberek szerint további macskák is lehetnek a környéken.

Fotó: Twitter/X
A Nassau megyei Állatkínzás Megelőzéséért Társaság (NCSPCA) szerint a házban uralkodó állapotok rendkívül súlyosak voltak.
A padlót vizelet borította, a levegőben pedig olyan magas volt az ammóniaszint, hogy a rendőrök csak védőfelszerelésben tudtak belépni az épületbe.
A hatóságok beszámolója szerint amerre csak néztek, mindenhol macskák voltak. A korábbi mentések során 43 állatot életveszélyes állapotban találtak, egy elpusztult állatot pedig a házban fedeztek fel. Egy másik macska az állatkórházba szállítás közben pusztult el.
A két kutya sem volt jobb helyzetben: sem megfelelő élelemhez, sem ivóvízhez nem jutottak. Egyetlen vízforrásuk egy zöldre színeződött, szennyezett pancsolómedence volt.
A nyomozás szerint az állatoknak adott élelem szennyezett volt, ürülékkel és egyéb hulladékkal keveredett, az ivóvíz pedig fogyasztásra alkalmatlan állapotban volt.
A hatóságokhoz a nő 18 éves lánya fordult segítségért, mert attól tartott, hogy a házban élő fiatalabb testvére sincs biztonságban. A bejelentés nyomán derültek ki az embert és állatot egyaránt veszélyeztető körülmények.
Folytatódik az állatmentés
A helyi állatvédők és menhelyek összefogtak, hogy ellássák a megmentett állatokat, és új gazdát találjanak nekik. Több önkormányzati dolgozó is vállalta, hogy ideiglenesen befogad vagy örökbe fogad macskákat, emellett adományokkal és önkéntes munkával is segítik a mentést – írja a New York Post.
A ház tulajdonosa bűnösnek vallotta magát 67 rendbeli állatkínzás, két rendbeli gondatlan veszélyeztetés és egy gyermek veszélyeztetésével kapcsolatos vádpontban. A bíróság megtiltotta számára, hogy állatokat tartson, az ügyészség pedig további vádemelést is fontolgat. Az ügy következő tárgyalását augusztus 10-re tűzték ki.
A hatóságok közölték, hogy addig folytatják a befogási akciót, amíg minden, a házhoz köthető állatot biztonságba nem helyeznek.
Közel 80 macskát tartottak borzalmas körülmények között
A hatóságok és az állatvédők egy bejelentés nyomán vonultak ki egy pennsylvaniai ingatlanhoz, ahol rendkívül rossz körülmények fogadták őket. Az állatmentés során összesen 78 macskát és kölyköt találtak, amelyek közül sok beteg és rémült állapotban volt. A mentőcsapatok szerint az eset az egyik legsúlyosabb, amellyel valaha találkoztak.