Szörnyű repülőgép-baleset rázta meg a világot, kifutópályájába csapódott egy utasszállító

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
2013. július 6-án egy szörnyű repülőgép-baleset rázta meg a világot. Az Asiana Airlines 214-es járata a landolás során a San Francisco-i Nemzetközi Repülőtér kifutópályájába csapódott.
Vágólapra másolva!

2013. július 6-án az Asiana Airlines 214-es járata leszállást hajtott végre a San Francisco-i Nemzetközi Repülőtéren (SFO). Azonban a Boeing 777-200ER a légikikötő megközelítése egy kifutópálya előtti tengerparti falnak ütközött. A tragikus baleset három halálos áldozatot követelt, a fedélzeten tartózkodó 307 személyből összesen 187-en sérültek meg. Ez volt az első halálos kimenetelű Boeing 777-es baleset azóta, hogy a repülőgéptípus 1995-ben forgalomba állt.

13 éve csapódott a kifutópályába az Asiana Airlines 214-es járata
13 éve csapódott a kifutópályába az Asiana Airlines 214-es járata. Fotó: JOSH EDELSON / AFP

A repülőgép-baleset, ami örökre beleégett légi közlekedés történelmébe

A járat a dél-koreai Szöul közelében található Incshoni nemzetközi repülőtérről indult. A 28L kifutópályájához való utolsó megközelítés során, tiszta időjárási körülmények ellenére a repülőgép jelentősen a tervezett pálya alá süllyedt, és sebessége veszélyesen alacsonyra esett - írta az Aviation Safety Network.

Mindössze 1,5 másodperccel a becsapódás előtt , helyi idő szerint 11:28-kor, a személyzet megpróbálta megszakítani a leszállást és átstartolni. A gép azonban túl lassan és alacsonyan repült. A fő futómű és a farokrész a repülőtér peremét körülvevő tengerparti falnak csapódott, leszakítva azt. 

A megmaradt törzs megcsúszott és végigpördült a kifutópályán, mielőtt kigyulladt.

A baleset 3 kínai tinédzser életét követelte, ketten a helyszínen életüket vesztették, míg a 16 éves Ye Mengyuan a becsapódás során kirepült a repülőgépből. Még életben volt, azonban a tűzoltóhabbal borított kifutópályán elütötte egy kiérkező tűzoltóautó a kaotikus mentési jelenet közepette.

A több mint 180 kórházba szállított személy sérülései között a kisebb horzsolásoktól kezdve a gerincsérülésekig és bénulásokig minden előfordult - írta az ABC News.

Rengeteg hiányosságot vetett fel az Asiana Airlines-nál baleset vizsgálata

A baleset kivizsgálás során a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség (NTSB) megállapította, hogy a baleset valószínűsíthető oka a személyzet nem megfelelő süllyedésmenedzsmentje volt a vizuális megközelítés során, a pilóta által az automatikus sebességszabályozás akaratlan kikapcsolása, a legénység elégtelen sebesség ellenőrzése, valamint a késői átstartolás amiatt, miután észlelték, hogy a gép a megfelelő süllyedési magasság alatt repül.

A balesethez hozzájárultak:

  • az automatikus gázkar és a robotpilóta repülésirányító rendszerek összetettsége, amelyeket a Boeing dokumentációja és az Asiana pilótaképzése nem írt le megfelelően,
  • a repülőgép-személyzet nem szabványos kommunikációja és koordinációja az előbbi dolgok használatával kapcsolatban,
  • a repülést végző pilóta nem megfelelő képzése a vizuális megközelítések megtervezéséről és végrehajtásáról,
  • a pilótát felügyelő / oktatópilóta nem megfelelő felügyelete a repülést végző pilóta felett,
  • a személyzet fáradtsága, amely valószínűleg rontotta a teljesítményüket.
A repülőgép-baleset, ami örökre beleégett légi közlekedés történelmébe
A repülőgép-baleset, ami örökre beleégett légi közlekedés történelmébe Fotó: JOSH EDELSON / AFP

Túlélők és szemtanúk

Több utas is felidézte, hogy észrevette a repülőgép szokatlan közelségét a tengerhez a végső megközelítés során, sőt a becsapódás előtti utolsó másodpercekben felpörögtek a hatóművek is.

A baleset utáni első pillanatokban a pilótafülke személyzete arra kérte a légiutas-kísérőket, hogy késleltessék a repülőgép kiürítését, mivel ők kommunikáltak a toronnyal. Azonban ekkor az egyik légiutas-kísérő megpillantotta a tüzet a repülőgépen kívül, a 10. sor közelében. 

Végül 90 másodperccel azután, hogy a repülőgép megállt megkezdődött az evakuálás.

A személyzet több olyan utasnak is segített, akik nem tudtak önállóan elmenekülni, miközben az egyik pilóta kimentett egy sérült lábú utast. Mindeközben több utas, akik a repülőgép hátsó részében ültek, nem tudott az evakuálásról. Közülük sokan a hiányzó farokrész által hagyott lyukon keresztül menekültek ki.

A baleset során két menekülőcsúszda felfújódott, és benyomódott a kabinba. Az egyik eltorlaszolta a jobb oldali első kijáratot, és majdnem megfojtott egy légiutas-kísérőt, mielőtt egy pilóta egy fejszével kilyukasztotta. A második csúszda a repülőgép közepe felé, a tűz közelében nyílt ki, ez a személyzet egy másik tagját ejtette csapdába, amíg egy pilóta egy asztali késsel le nem eresztette.

Az utasok és mások is dicsérték a légiutas-kísérők viselkedését a baleset során, akik közül Lee Yoon-hye hagyta el utolsónak a gép roncsát. A repülőteret 5 órára lezárták, míg a baleset hatalmas kárt okozott az Asiana Airlines hírnevében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!