Súlyos baleset történt, 11 utassal borult fel egy kisbusz

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Öt utas sérült meg. A baleset péntek reggel történt, és ami miatt aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Vágólapra másolva!

Balesettel indult a péntek reggel a Vrancea megyei Cotești településen. Ekkor egy 11 utast szállító kisbusz borult fel, miután a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett, majd letért az úttestről. Az incidens miatt a Vrancea Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) aktiválta a vörös beavatkozási tervet.

Súlyos balesetben sérült meg egy kisfiú Sydney-ben, miután egy autó egy gyorsétterem falának csapódott mentő
Súlyos baleset történt péntek reggel: 11 utassal borult fel egy kisbusz (A kép illusztráció.) / Fotó: Unsplash

Súlyos baleset történt péntek reggel: 11 utassal borult fel egy kisbusz

Az utasok közül öten sérültek meg, közülük hármat szállítottak további vizsgálatokra kórházba. Úgy tudni, egyik sérült állapota sem életveszélyes.

Mindeközben az ügyben eljárás indult: a rendőrség most nyomozást folytat a baleset körülményeinek feltárása érdekében - írja a Maszol.

Hazánkban is balesetről érkezett hír pénteken kora reggel, miután letért az úttestről, árokba hajtott és ott a tetejére borulva állt meg egy személykocsi a 10-es főút Nyergesújfalu és Tát közötti szakaszán. A balesethez - amely az 50-es kilométernél történt -, a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egység áramtalanította az autót, és annak egyedül utazó sofőrjét feszítővágó segítségével kiszabadította a járműből, mialatt a helyszínre mentő is érkezett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!