Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy háromgyermekes apa, aki közel két évtizedet dolgozott le egyetlen nap betegszabadság nélkül, nyugdíjba vonulása után szembesült egy olyan gyógyíthatatlan diagnózissal, ami teljesen felforgatta az életét. Elmondása szerint első tünetei csak az influenzára hasonlítottak, majd észrevette, hogy már a sörről is leszokott.

Nyugdíjazása után szembesült a szörnyű diagnózissal
A 62 éves Andy Young, egy nyugdíjas pénzügyi ellenőr a Hertfordshire megyei Harpendenből, hétvégén megivott egy korsó sört, sőt, még saját sört is főzött, de ahogy közeledett a karácsony tavaly, minden megváltozott. Enyhe influenzaszerű tüneteket tapasztalt, amelyektől azt várta, hogy maguktól elmúlnak, de amikor hirtelen leszokott a sörről, úgy döntött, hogy januárban felkeresi háziorvosát.
A vérvizsgálatok kimutatták, hogy a veséi nem működnek megfelelően, és további tesztek megerősítették márciusban, hogy mielómája, az az vérrákja van. Az orvosok közölték vele, hogy a betegség kezelhető, de nem gyógyítható.
17 év egyetlen szabadnap nélkül, aztán nyugdíjba vonulok, és hónapokkal később rákos vagyok
– mondta Andy.
Nem igazán voltak tüneteim, a sörrel kapcsolatos részt leszámítva, a többi csak bizonytalan volt. De ha valami nem stimmel, vagy valami megváltozik, akkor valószínűleg nincs rendben. Ellenőriztesd.
Ahogy a férfi állapota javult élete is elkezdett visszatérni a régi kerékvágásba. Ma már újra élvezheti a jól megérdemelt sörét a hétvégéken.
Egészen a diagnózisig Andynek nem volt semmilyen problémája, sőt minden szűrésen tökéletes eredményeket kapott. Majd a karácsonyhoz közeledve lassan leszokott a sörről, az íze már nem volt olyan mint régen.
Ittam pár sört esténként, hétvégén vagy valamikor, és egyszer majdnem három órába telt, mire megittam egy sört... Volt valami az ízében, mert egyáltalán nem élveztem. Nehéz volt túltenni magam rajta
- magyarázta.
Aztán más enyhe tünetek is jelentkeztek nála, például hányinger, fáradtság és mellkasi fájdalom.
Szóval azt tettem, amit soha nem szabadna tenni, megkérdeztem Dr. Google-t, hogy mit gondol, és alapvetően azt mondta, hogy ezek a tünetek mind a legújabb influenzajárvány részei lehetnek.
Eleinte abban reménykedett, hogy ezek majd maguktól elmúlnak, de rengeteg vizsgálat után egy biopszia igazolta a legrosszabb rémálmát.
Az orvos bejött, hogy közölje a hírt, és azt mondta: "Önnek mielómája van, ez egy vérrák, kezelhető, de nem gyógyítható. Van valami kérdése?" Hatalmas sokk volt, és... aztán arra gondoltam, hogyan mondjam el a szeretteimnek? Mit jelent ez?
Andy azonnal belevettette magát a kezelési lehetőségekbe, és nem fecsérelte az időt. Bár olvasta, hogy a diagnózissal 3-5 évet élnek általában a betegek nem hagyta, hogy a számok legyőzzék.
Az orvosok szteroidokat írtak fel neki, de áprilisban újabb rossz hírt kapott, a rák két törést okozott a gerince tetejénél. Azt mondták neki, hogy a csigolyák majdnem nyomják a gerincvelőt, ami zavarhatja a mozgásképességét is, sőt le is béníthatja.
A férfi ezután hátmerevítőt kapott, ami tervei szerint az októberi őssejt-transzplantációig hordani fog. Jelenleg hetente bőr alá adott kemoterápiás kezelést kap, és szteroidokat szed, amelyek zavarhatják az alvását. Mindezek ellenére jól viseli a kezelést, és reméli egyszer remisszióba kerülhet - írta a Mirror.