Meztelen férfi próbált elrabolni egy 7 éves kislányt egy parkból

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sokkoló jelenetek játszódtak le egy portlandi parkban, ahol egy meztelen férfi rátámadt egy turistacsaládra, és megpróbálta elhurcolni a hétéves kislányukat. Az emberrablást végül a szülők és a közelben lévő járókelők akadályozták meg, akik közösen lefogták a támadót.
Vágólapra másolva!

Döbbenetes emberrablási kísérlet történt szombat este az amerikai Oregon államban, Portland belvárosának vízparti parkjában.

Daniel Vasey, meztelen férfi, emberrablási kísérlet
A járókelőknek sikerült meghíústani az emberrablást
Fotó: Portland Police

Egy meztelen férfi egy hétéves kislányt próbált kirángatni az édesanyja kezéből, de a gyerek szülei és a közelben lévő emberek azonnal közbeléptek.

A rendőrség tájékoztatása szerint nem sokkal este hét óra előtt több bejelentés is érkezett egy meztelen férfiról, aki a Tom McCall Waterfront Parkban randalírozott, és egy embert is próbált megütni. A járőrök azonban akkor még más sürgős bevetéseken dolgoztak, ezért nem tudtak azonnal a helyszínre menni.

Néhány perccel később újabb segélyhívás érkezett, amikor a férfi megragadott egy hétéves kislányt, és megpróbálta elrabolni a szüleitől.

A támadó megragadta a gyermek karját, miközben az édesanya a másik karját fogva próbálta visszatartani. A dulakodás olyan heves volt, hogy a kislány egy pillanatra a levegőbe emelkedett.

Az apa és több járókelő is a gyerek segítségére sietett, ütötték és lökdösték a férfit, hogy elengedje a kislányt, egy járókelő még paprikaspray-t is használt.

A rendőrök nem sokkal később a közeli Willamette folyóban találták meg a 31 éves Daniel Vaseyt, aki éppen úszott. Elfogták, majd őrizetbe vették, és többek között emberrablási kísérlet, testi sértés és zaklatás miatt emeltek ellene vádat – írja a Fox News.

A hétéves kislány könnyebb sérüléseket szenvedett, főként horzsolásokat, de kórházi ellátásra nem volt szüksége. A rendőrség közlése szerint a család turistaként érkezett Portlandbe egy másik amerikai államból.

Emberrablási kísérlet az erdélyi Élesden

Előzetesbe került az élesdi gyermekrablási kísérlet gyanúsítottja. A román hatóságok szerint megpróbáltak elrabolni egy gyereket, akiről később kiderült, hogy egy rendőrházaspár fia.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!