Szelfiző turisták miatt kerülhet veszélybe az egytonnás fóka élete

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ausztráliában egyre nagyobb figyelmet kap Neil, a világhírű elefántfóka, aki rendszeresen emberek által látogatott partszakaszokon pihen meg, és turisták százait vonzza magához. A szakemberek szerint a látogatók felelőtlen viselkedése miatt hosszú távon az állat és az emberek biztonsága is veszélybe kerülhet.
Vágólapra másolva!

A Tasmania partjainál élő elefántfóka az elmúlt években a közösségi média egyik szenzációjává vált. Az állat többször is felbukkant emberek által látogatott partszakaszokon, ahol rendszeresen turisták és helyiek veszik körül, hogy fényképeket készítsenek vele.

Neil, az elefántfóka már több alkalommal is felbukkant Tasmania lakott területein Fotó: Unsplash
Neil, az elefántfóka már több alkalommal is felbukkant Tasmania lakott területein (képünk illusztráció)
Fotó: Unsplash

Neil még nincs hatéves, de már mintegy három méter hosszú és körülbelül egy tonnát nyom. A szakértők szerint felnőtt korára akár négyezer kilogrammosra is megnőhet, és az életkor előrehaladtával egyre inkább védeni fogja a területét.

Felmerült az elefántfóka elaltatása

A természetvédelmi hatóságok szerint nem maga az állat a probléma, hanem az, hogy egyre többen figyelmen kívül hagyják a biztonságos távolságot. Sokan egészen közel mennek hozzá fotózkodni, egyesek pedig megpróbálják etetni is – számolt be róla a Daily Mail.

A Tasmaniai Természeti Erőforrások és Környezetvédelmi Hivatal szakemberei szerint, ha a helyzet kezelhetetlenné válik, végső lehetőségként az elaltatás is szóba kerülhet a közbiztonság érdekében. 

A bejelentések után több mint 62 ezren írtak alá egy petíciót, amely azt kéri a tasmán hatóságoktól, hogy ne az állat elpusztításával oldják meg a problémát.

A kezdeményezők azt szeretnék, ha Neil ismert pihenőhelyei körül korlátozott hozzáférésű területeket alakítanának ki, ahol a látogatók nem közelíthetnék meg az elefántfókát. Sokan úgy vélik, az embereknek kellene alkalmazkodniuk a vadon élő állathoz, nem pedig fordítva.

A természetvédelmi szakemberek szerint megfelelő óvintézkedésekkel elkerülhető lenne, hogy komolyabb beavatkozásra legyen szükség. A látogatókat arra kérik, hogy legalább 20 méteres távolságot tartsanak az elefántfókától, ne érintsék meg és ne etessék, kutyáikat pedig legalább 50 méterre, pórázon tartsák.

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy ha Neil felemeli a fejét, figyelni kezdi az embereket vagy nyugtalanság jeleit mutatja, akkor célszerű még távolabb húzódni tőle. A megfelelő távolság betartásával nemcsak a látogatók biztonsága növelhető, hanem az is, hogy az elefántfóka továbbra is természetes környezetében, vadon élő állatként élhessen.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!