Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huJúlius 17-én letartóztatták gyilkosság miatt a 42 éves Mayra Velasquezt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2012 januárjában megölte a 32 éves Irasema Chavezt az Egyesült Államokban, a texasi Arlingtonban.

Fotó: Twitter/X
A nőt holtan találták második emeleti lakásában, testén csaknem száz késszúrással.
A nyomozás kezdetén a rendőrök nem találtak erőszakos behatolásra utaló nyomokat, ezért arra következtettek, hogy az áldozat ismerhette támadóját, vagy önként engedte be a lakásba. A gyilkosság előtti este készült biztonsági kamerás felvételen egy kapucnis, bő ruhát viselő alak látható, amint felmegy a lépcsőn, bekopog az ajtón, röviden beszél valakivel, majd belép a lakásba. A felvétel alapján azonban akkor nem sikerült azonosítani a látogatót.
A helyszínen olyan vérmintát is találtak, amely nem az áldozattól származott, ám a DNS akkor nem egyezett meg az adatbázisokban szereplő mintákkal. A tanúvallomások sem vezettek eredményre, így az ügy évekre megoldatlan maradt.
Éveken át nyomoztak a gyilkossági ügyben
2016-ban a nyomozók a vérmintát a Parabon NanoLabs laboratóriumba küldték, ahol DNS-fenotipizálással megpróbálták meghatározni a feltételezett elkövető külsejét. A módszer alapján egy hosszú barna hajú, latin-amerikai származású nő arcképét készítették el, de ez sem vezetett gyanúsítotthoz.
Az áttörés 2024-ben következett be, amikor az Arlingtoni Rendőrkapitányság az FBI dallasi irodájával közösen újra elővette az ügyet.
A nyomozók az úgynevezett genetikai családfakutatási eljárást (Investigative Genetic Genealogy) alkalmazták, amely a bűncselekmény helyszínén rögzített DNS-t nyilvános családfakutató adatbázisokkal veti össze. A két évig tartó vizsgálat végül olyan nyomhoz vezetett, amely alapján további bizonyítékokat szereztek, és elfogatóparancsot adtak ki Velasquez ellen. A hatóságok egyelőre nem közölték, pontosan milyen új bizonyíték vezetett a letartóztatáshoz, és azt sem, hogy a gyanúsított ismerte-e az áldozatot – írja a New York Post.
A nő a gyilkosság utáni években ingatlanügynökként dolgozott, emellett egy limuzinszolgáltató cégnél is vállalt munkát. Közösségi oldalain családi utazásokról osztott meg fényképeket többek között Peruból, Mexikóból, Párizsból, Londonból, a Disney Worldből és New Yorkból. Texasi ingatlanügynöki engedélye továbbra is érvényes volt letartóztatásáig. Jelenleg óvadék nélkül tartják fogva, a következő bírósági meghallgatás időpontját még nem tűzték ki.
Négy évtized után fogták el a gyilkosságot elkövető 79 éves férfit, egy üdítős palack buktatta le
Több mint 44 évvel egy brutális gyilkosság után áttörést értek el a nyomozók az Egyesült Államokban: letartóztattak egy 79 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1981-ben megölte egy felesége egy barátnőjét, miután az nem volt hajlandó részt venni egy feltételezett biztosítási csalásban. A megoldatlan ügyben a modern DNS-vizsgálatok vezettek el a gyanúsítotthoz.