Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA gyilkosság a Gurugram városához tartozó Manesar településen történt. A 25 éves Ankit februárban házasodott össze a 22 éves feleségével, Madhuval. Az esküvőjük után 3 hónappal egy bérelt szobába vitte a nőt, ahol a férfi 38 éves szeretőjével együtt lelőtték őt.

Fotó: Twitter/X
Az áldozat édesanyja május 22-én jelentette be a lánya eltűnését. Elmondása szerint a nő előző nap tűnt el, a család pedig hiába próbált információt szerezni a férjtől és annak hozzátartozóitól, ezért rendőrségi feljelentést tettek.
A nyomozók még aznap megtalálták a nő holttestét egy manesari szobában. A vizsgálat megállapította, hogy lőfegyverrel végeztek vele, ezért az eltűnési ügyet emberölési nyomozássá minősítették át – írja az NDTV.
A rendőrség később őrizetbe vette a férjet és szeretőjét, akik 3 éve folytattak viszonyt, és közösen tervelték ki a gyilkosságot, hogy akadálytalanul folytathassák kapcsolatukat.
A hatóságok szerint a gyilkossághoz használt fegyvert körülbelül két hónappal korábban vették meg Uttar Pradesh államban, kifejezetten a gyilkosság végrehajtására.
A gyilkosság után Haridwarba, majd Nepálba menekültek. Június 30-án tértek vissza Indiába, ahol a manesari bűnügyi egység elfogta őket.
A bíróság öt napos rendőrségi őrizetbe helyezte őket, még tart a kihallgatásuk. A rendőrök még keresik a gyilkossághoz használt fegyvert, valamint további bizonyítékokat gyűjtenek az ügyben.
Gyerekeik nézték végig a gyilkosságot
Három gyermekük végignézte, amint édesapjuk megölte édesanyjukat, majd magával is végzett. A tragédia után adománygyűjtés indult a testvérek jövőjének megsegítésére.